huszonharmadik fejezet • Grace
11 °C
JÓ REGGELT! - nézett rám apa, miközben kávét töltött a termoszába. Szombathoz képest nagyon elegáns volt, biztosan valami palotát készült eladni egy gazdag befektetőnek. - Ralph-fal találkozom fél kilenckor az irodában. A Wyndhaven-kastély miatt.
Csipásan pislogtam. Az egész testemet ragacsosnak és lassúnak tettem az álmosságtól.
- Még ne szólj hozzám! Még alszom. A ködön át egy kis lelkiismeret-furdalást éreztem, hogy nem vagyok barátságosabb, hiszen nem láttam apát napok óta, és alig váltottunk néhány szót. Sammel egész éjjel beszélgettünk a Culpeper-ház furcsa kitömött állatairól, és Jack várható feltűnése úgy zavart, mint amikor a szúrós pulcsitól viszket az ember bőre. Ez a szokványos reggel apával olyan volt, mintha hirtelen visszatértem volna a Sam előtti életembe.
Apa felém emelte a kávéskannát:
- Kérsz egy kicsit?
Odatartottam a markomat:
- Csak öntsd ide. Megmosom benne az arcomat. Anya hol van? - Nem hallottam csörömpölni odafent. Anya rendszerint csak általános nyiszorgás, csapkodás és a hálószobából kiszűrődő cipőcsikorgás kíséretében volt képes elhagyni a házat.
- Valami galériában, odalent Minneapolisban.
- És miért ment el ilyen korán? Gyakorlatilag még tegnap van.
Apa nem válaszolt, a fejem fölött a tévét nézte, ami valami reggeli beszélgetős műsort sugárzott. A vendég khakiszínű ruhában volt, mindenféle kölyökállát vette körül ketrecekben meg dobozokban. Arra a szobára emlékeztetett, amit Sam olyan részletesen leírt nekem. Apa rosszallóan nézte, ahogy az egyik műsorvezető óvatosan megsimogat egy dühösen fújtató oposszumkölyköt. Megköszörültem a torkom.
- Apa, koncentrálj! Adj egy kávésbögrét, és töltsd tele, különben meghalok! És nem fogok feltakarítani magam után.
Apa a tévét bámulva egy bögre után tapogatózott a szekrényben. Megtalálta a kedvencemet, ami olyan kék volt, akár a vörösbegy tojása. Anya egyik barátja készítette nekem. A pulton felém lökte. Miközben kávét töltöttem, a gőz az arcomba szállt.
- Szóval, Grace, mi van a suliban? - kérdeztem magamtól.
Apa bólintott, tekintete a koalabébin függött, aki próbált kiszabadulni a show vendégének karjából.
- Ó, minden rendben - folytattam, és apa beleegyező hangon morgott. - Semmi különös - tettem hozzá -, eltekintve a pandáktól, amiket nemrég hoztak, és hogy a tanárok elmenekültek a kannibálok miatt… Elhallgattam, hogy lássam; megragadtam-e a figyelmét, aztán folytattam. - Aztán tüzet fogott az egész épület, aztán megbuktam drámából és volt még szex, szex, szex és szex.
Apa pillantása hirtelen élessé vált, és a szemöldökét ráncolva felém fordult:
- Mit mondtál, mit tanítanak nektek az iskolában?
Nos, legalább az elejéből többet csípett fel, mint kinéztem belőle.
- Semmi érdekeset. Irodalomórára novellákat írunk. Utálatos. Semmi tehetségem a kitalált történetekhez.
- Kitalált történetek a szexről? - kérdezte kételkedve.
- Menj dolgozni, apa! - csóváltam a fejem. - El fogsz késni. - Apa megvakarta az állát, nem borotválkozott.
- Jut eszembe! Vissza kell vinnem a tisztítót Tomnak. Nem láttad?
- Vissza kell vinned a tisztítót, kinek?
- A fegyvertisztítót. Azt hiszem, a pultra tettem. Vagy talán alatta… Leguggolt és a mosogató alatti szekrényben kezdett kotorászni.
- Minek neked fegyvertisztító? - fintorogtam rá.
- A puskámhoz - intett a dolgozószobája felé.
Kis, figyelmeztető csengők szólaltak meg a fejemben. Tudtam, hogy apának van puskája, a dolgozószoba falán függött. De nem emlékeztem rá, hogy valaha is megtisztította volna. Akkor tisztítunk, ha használtuk, nem?
- Miért kértél kölcsön fegyvertisztítót?
- Tom adta, miután visszajöttünk, hogy kitisztítsam a puskát. Tudom, hogy gyakrabban kéne kipucolni, de nem gondoltam rá, amíg nem használtam.
- Tom Culpeper? - kérdeztem.
Egy üveggel a kezében előbújt a szekrényből.
- Igen.
- Tom Culpeperrel voltál vadászni? Ezért nem jöttél haza a múltkor?
- Az arcom égni kezdett. Imádkoztam, hogy nemet mondjon.
Apa rám nézett. Azzal a pillantással, amit rendszerint valami ilyesmi követett: Grace, te általában ésszerűen viselkedsz.
- Valamit csinálni kellett, Grace.
- Te is ott voltál a csapatban? Amelyik a farkasokra vadászott? Nem hiszem el, hogy… - A kép, hogy apa puskával a kezében ott megy az erdőben, és farkasok menekülnek előle, hirtelen túl erős volt, ezért nem tudtam folytatni.
- Grace, érted is tettem - mondta.
A hangom nagyon halk volt: - Lelőtted valamelyiküket?
Apa rájött, hogy a kérdés fontos.
- Csak a levegőbe lőttem.
Nem tudtam, igazat mond-e, de nem akartam tovább beszélgetni vele. Megráztam a fejem, és elfordultam.
- Ne duzzogj! - mondta apa. Megpuszilt, miközben én mozdulatlanul álltam. Fogta a kávéját és a táskáját. - Jó légy! Később találkozunk.
A konyhában állva, kávésbögrével a kezemben hallgattam, ahogy apa Taurusa életre kel a kocsifeljárón, aztán lassan eltávolodik. Miután elment, a házra ismerős csend borult, egyszerre volt megnyugtató és nyomasztó. Bármely más reggel is lehetett volna, a kávéval a kezemben, de nem így volt. Apa hangja - csak a levegőbe lőttem - még mindig ott lebegett fölöttem.
Tudta, hogyan érzek a farkasok iránt, és a hátam mögött szövetkezett Tom Culpeperrel.
Fájt az árulás.
Az ajtóból lágy hang ragadta meg a figyelmemet. Sam állt a folyosón, a haja nedves és kócos volt a zuhanyozástól. Engem nézett. Kérdés volt a tekintetében, de nem mondtam semmit. Azon gondoltam, vajon mit tenne apa, ha tudomást szerezne Samről.
huszonnegyedik fejezet • Grace
11 °C
- Úgy érzem, csak vesztegetjük az együtt töltött időt - vallottam be.
Sam nem válaszolt, és rájöttem, hogy nem hall. Megismételtem a kijelentésemet, erre pislogott, a szeme lassan rám talált, miközben visszatért a világból, ahol addig járt.
- Boldog vagyok, hogy itt lehetek veled. Ennyi elég - mondta.
Egy hosszú pillanatig tanulmányoztam az arcát, próbáltam eldönteni, hogy komolyan mondta-e.
Megjegyezte az oldalszámot, és óvatosan becsukta a regényt.
- Szeretnél elmenni valahová? Ha elkészültél a feladatoddal, elmehetünk Beck házához, hátha Jack is visszament.
Tetszett az ötlet. Mióta Jack megjelent az iskolánál, nyugtalanított, hogy vajon hol tűnik fel legközelebb.
- Gondolod, hogy ott lesz?
- Nem tudom. Úgy tűnik, az új farkasok odatalálnak, és ott él a falka, a Boundary-erdőnek abban a részében, a ház mögött - felelte Sam. - Jó lenne, ha rátalálna végre a falkára. - Aggodalmat láttam az arcán, de nem mondta el, hogy miért. Azt tudtam, hogy én miért akartam, hogy csatlakozzon a falkához - mert nem szerettem volna, ha bárki felfedezi, kicsodák is ők valójában. De Sam valami más miatt is aggódott, valami nagyobb dolog miatt, ami sokkal meghatározhatatlanabb volt.
Az aranyló délutáni fényben Beck házához hajtottam a Broncoval.
Sam navigált. Jó harmincöt percig kanyarogtunk a Boundary-erdő körül vezető úton, mire odaértünk. Nem is tudtam, milyen messzire nyúlik az erdő, amíg meg nem kerültük. Gondoltam, ez fontos lehet, hiszen hová rejtőzhetne el egy farkasfalka több száz hektár 1akatlan terület nélkül? Beálltam a felhajtóra, és hunyorogva néztem a téglaborítású homlokzatra. A sötét ablakok behunyt szemekként fordultak felénk, a ház elképesztően üres volt. Amikor Sam kilökte a kocsiajtót, az udvaron őrt álló fenyők édes illata megtöltötte az orromat.
- Szép ház - bámultam a délutáni napfényben csillogó ablakokra. Egy ekkora ház könnyen nyomasztónak tűnhet, ám az épület hangulata lenyűgöző volt - talán az egyenetlenül nyírt sövény a ház előtt, vagy az időjárás tépázta madáretető, amely mintha a fűből nőtt volna ki. Kényelmes helynek tűnt. Olyan háznak látszott; amely olyan nevelhet fel, mint Sam.
- Honnan szerezte ezt Beck?
- A házat? - ráncolta a homlokát Sam. - Gazdag vén szivarok ügyvédje volt, úgyhogy volt rá pénze. A falkának vette.
- Ez iszonyúan nagyvonalú - mondtam, és becsaptam a kocsiajtót. - Basszus.
Sam felém hajolt a motorháztető felett.
- Mi az?
- Bezártam a kulcsot a kocsiba. Robotpilótán volt az agyam.
Sam vállat vont.
- Van egy pajszer a házban. Ha visszajöttünk erdőből, megoldjuk a dolgot.
- Pajszer? Érdekes - mondtam vigyorogva. - Szeretem, ha egy pasinak vannak rejtett mélységei.
- Hát most kaptál egyet - felelte Sam. A hátsó udvar fái felé intett. - Készen állsz a belépésre?
Egyszerre volt sürgető és ijesztő érzés. A vadászat estéje óta nem jártam az erdőben, azelőtt pedig akkor, amikor a farkasokkal láttam Jacket. Mintha csakis erőszakos emlékeim kötődnének az erdőhöz.
Észrevettem, hogy Sam a kezét nyújtja felém
- Félsz?
Elgondolkodtam, hogy ha megfogom a kezét, nem vallom-e be, hogy félek. Igazából nem féltem. Csak kúszott valami a bőrömön, amitől minden szál szőröm égnek meredt. Hideg volt, de nem a tél sivár hidege. A farkasoknak volt elég élelmük, nem kellett rám támadniuk. A farkasok félénk jószágok.
Sam kézen fogott; a szorítása határozott volt, a bőre meleg a hűvös őszi levegőben. A szeme tágra nyílt és ragyogott a délutáni homályban. Egy pillanatra elvesztem benne, eszembe jutott, hogyan tanulmányozott farkasként.
- Nem muszáj most megkeresnünk Jacket - mondta.
- Menni akarok. - Igazat mondtam. Egy részem látni akarta, hol élt Sam a hideg téli hónapokban, amikor nem az udvarunk szélén időzött. Másik részem, az a rész, amely szenvedett a veszteségtől a falka éjszakai üvöltése hallatán; alig várta, hogy követhesse illatuk nyomát az erdőben. Mindez akkora hatással volt rám, hogy ideges lettem. Hogy az elszántságomat bebizonyítsam, elindultam a hátsó udvar felé, az erdő széléhez, még mindig Sam kezét fogva.
- Nem fognak a közelünkbe jönni - mondta Sam, mintha még mindig meg akart volna győzni. - Jack az egyetlen, aki megpróbálhat közeledni.
Felhúzott szemöldökkel ránéztem.
- Ja, igen, ha már itt tartunk. Nem fog nekünk rontani és leteríteni, vagy hasonló horror, ugye?
- Az átváltozástól nem leszel szörnyeteg. Csak megszűnnek a gátlásaid - felelte Sam. - Sokat verekedett a suliban?
Ahogy az iskolában mindenki, én is hallottam, hogyan juttatott kórházba egy srácot egy buli után. Pletykának hittem, amíg nem találkoztam a feldagadt képű fiúval a folyosón. Jacknek nem kellett átváltoznia, hogy szörnyeteg legyen.
- Aha, előfordult - grimaszoltam.
- Ha ettől jobban érzed magad, nem hiszem, hogy itt van - mondta Sam. - De azért remélem, hogy igen.
Bementünk az erdőbe. Ez egy másik erdő volt, mint ami a szüleim udvarát szegélyezte. A fák sűrűn álltak, az aljnövényzet magasra nőtt a fatörzsek között, mintha az tartotta volna a fákat. Szederindák akadtak a farmeromba, és Samnek folyton meg kellett állnia, megszabadítsa a bokáinkat a bogáncsoktól. Jacknek vagy a farkasoknak nem láttuk nyomát sem a lassú előrehaladás közben. Igazság szerint úgy gondoltam, Sam nem végez valami jó munkát az erdő kémlésével. Én feltűnően tekingettem körbe, sikerült úgy tennem, mintha nem venném észre; hogy folyton engem néz.
Nem tartott sokáig beszerezni egy marék bogáncsot, amelyek diadalmasan húzták a hajamat; miközben csomóba tömörültek. Sam megállt, hogy kiszedje őket.
- Mindjárt jobb lesz - ígérte. Édes volt, hogy azt hitte, eleget szenvedtem már, hogy vissza akarjak menni a kocsihoz. Mintha lett volna annál jobb dolgom, minthogy érezzem, amint óvatosan babrál a hajamba akadt bogáncsokkal.
- Nem aggódom. Csak azon gondolkodom, hogy egyáltalán találunk-e valakit. Ez az erdő végtelen.
Sam a hajamba túrt, mintha bogáncsot keresne; de tudtam, hogy már egy sincs benne, és valószínűleg ő is tisztában van ezzel. Rám mosolygott, aztán mély levegőt vett.
- Úgy érzem, nem vagyunk egyedül.
Rám nézett, és tudtam, hogy arra vár, igazoljam a sejtését - hogy beismerjem, hogy ha megpróbálnám, érezném a falka rejtett életét körülöttünk. Ehelyett újra kézen fogtam:
- Vezess, véreb!
Sam arcára kiült a sóvárgás, de átvezetett a bozóton, fel egy fokozatosan emelkedő dombra. Javult a helyzet; ahogy ígérte. A tüskék megritkultak és a fák magasabbak, egyenesebbek lettek, az ágaik jó pár méterrel a fejünk fölött kezdtek kinőni a törzsekből. A nyírfák fehér, lehántott kérge fénylett a rézsútos, délutáni fényben, a levelek finom aranyszínben játszottak. Sam pillantása ugyanazt ragyogó sárgafényt sugározta rám.
Megtorpantam. Az én erdőm volt! Az aranyszínű fák, amelyek közé mindig be akartam futni. Sam eleresztette a kezemet és hátrébb lépett, hogy a szemembe nézzen.
- Itthon vagyunk - mondta. Úgy éreztem, arra vár, hogy mondjak valamit. Vagy talán nem várta. Talán látta az arcomon. Nem kellett megszólalnom, csak körülnéztem a csillogó fényben, az ágakon tollpihékként lebegő levelek között.
- Hé - fogott karon Sam az arcomat nézve, mintha könnyeket keresett volna. - Szomorúnak látszol.
Lassan körbefordultam. A levegő mintha tarkállott volna körülöttem, vibrált.
- Amikor kicsi voltam, mindig elképzeltem, hogy eljövök ide. Nem értem, hogyan láthattam pont ezt a helyet. - Valószínűleg nem beszéltem értelmesen, de azért folytattam, próbáltam megérteni. - A házunk mögötti erdő nem ilyen. Ott nincsenek nyírfák. Sem sárga levelek. Nem tudom, honnan ismerem.
- Talán valaki beszélt róla.
- Szerintem emlékeznék, ha valaki minden apró részletét elmesélte volna ennek az erdőrésznek, egészen a levegő ragyogó színéig. De nem tudom, hogyan írhatta volna le bárki is ezt itt.
- Én voltam - felelte Sam. - A farkasok mókásan tudnak beszélgetni. Képeket mutatnak egymásnak, amikor közel vannak a társukhoz.
Visszafordultam felé. Az ellenfényben sötét sziluett volt csupán.
- Nem hagyod abba, igaz? - néztem rá jelentőségteljesen.
Csak figyelt azzal a rezzenéstelen, szomorú farkastekintettel, amit már jól ismertem.
- Miért hozod fel ezt mindig?
- Megharaptak. - Sam lassan sétált körülöttem, az avart rugdosta.
Sötét szemöldöke alól nézett rám.
- Vagyis?
- Vagyis arról beszélek, aki vagy. Közülünk való. Nem ismerhetted volna fel ezt a helyet, ha nem volnál farkas, Grace. Csak az láthatta, amit mutattam neked” aki közülünk való - mondta komoly hangon, a szemembe nézve. - Nem tudtam… még csak beszélni sem tudnék veled most sem, ha nem volnál olyan, mint mi. Egy közönséges emberrel nem beszélhetnénk arról, kik vagyunk valójában. Nem mintha lenne kismillió szabály, amely szerint élünk, de Beck azt mondta ezt az egyet nem szabad megszegni.
Ennek nem volt sok értelme számomra. - Miért?
Nem válaszolt, de megérintette a nyakát, ahol meglőtték, és eközben láttam a sápadt, fénylő hegeket a csuklóján. Nem volt helyénvaló; hogy egy olyan gyengéd lénynek, mint Sam, az emberi erőszak nyomait kell viselnie a testén. Megborzongtam a délután hűvösében. Sam lágy hangon felelte.
- Beck mesélt történeteket. Az emberek sokféle, szörnyű módon gyilkolnak meg minket. Laboratóriumokban pusztulunk el, lelőnek, megmérgeznek. Lehet, hogy tudomány, ami átváltoztat, de mindenki varázslatnak látja. Hiszek Becknek. Nem mondhatjuk el olyanoknak, akik nem közülünk valók.
- Én nem változom át, Sam - válaszoltam. - Nem vagyok olyan, mint te. - A csalódottságtól gombóc nőtt a torkomban, és nem tudtam lenyelni.
Nem felelt. Egy hosszú pillanatig csak álltunk az erdőben, aztán felsóhajtott.
- Miután megharaptak, tudtam, mi fog történni. Minden éjjel arra vártam, hogy átváltozz, hogy visszahozzalak, hogy ne eshessen bajod - mondta. Egy jeges szélroham összeborzolta a haját, és csillogó leveleket sodort le a fákról. Sam kitárta a karját, hogy a tenyerébe hulljanak. Akár egy sötét angyal egy örök őszi erdőben. - Tudtad, hogy minden elkapott levél egy boldog napot jelent?
Nem tudtam, mire gondol, még akkor sem, amikor megmutatta a tenyerébe szorított, gyűrött leveleket.
- Egy boldog nap minden lehullott levélért, amit elkapsz - mondta halkan.
Figyeltem, ahogy a szélben reszkető levelek széle lassan kisimul.
- Meddig vártál ?
Hihetetlenül romantikus lett volna, ha van bátorsága a szemembe nézni, és úgy mondja, de ehelyett lesütötte a szemét, és a földet nézte, viseltes bakancsát a számtalan, lehullott boldog nap lehetősége között.
- Még mindig várok.
Nekem is valami romantikusat kellett volna mondanom, de inamba szállt a bátorságom. Ehelyett néztem, ahogy szégyellősen rágja a szája szélét és a faleveleket tanulmányozza.
- Nagyon unalmas lehet - mondtam végül.
Sam saját magát nevette ki.
- Sokat olvastál. És túl sokat voltál a konyhaablak előtt, ahol nem láttalak jól.
- És nem mászkáltam eleget meztelenül a hálószobaablak előtt? - gúnyolódtam.
Sam elvörösödött.
- Nem ez a beszélgetésünk lényege - mondta.
Kedvesen mosolyogtam kínos helyzetén, és az aranyló leveleket rugdosva elindultam.
- És mi a lényege?
- Felejtsd el! - felelte. - Tetszik a hely, vagy sem?
Megtorpantam és sarkon fordultam, hogy a szemébe nézzek.
- Hé! - mutattam rá. A homlokára szaladt a szemöldöke, és megállt. - Nem is hiszed, hogy Jack itt járt, igaz?
Sötét szemöldöke még magasabbra kúszott. - Meg akartad egyáltalán keresni?
Sam megadóan feltartotta a kezét.
- Mit akarsz, mit mondjak?
- Azt akartad tudni, felismerem-e ezt a helyet, ugye? - Közelebb léptem hozzá. A hűlő időben éreztem a teste melegét anélkül, hogy megérintettem volna. - Te beszéltél erről az erdőről valahogyan. Hogyan mutattad meg?
- Ezt próbálom megmagyarázni, de nem figyelsz rám. Mert makacs vagy. Így beszélgetünk, ezek a szavaink. Csak képek. Egyszerű, kicsi képek. Átváltoztál, Grace. Csak nem külsőleg. Azt akarom, hogy higgy nekem - kérte felemelt kézzel, de vigyorogva a fakuló fényben.
- Szóval csak azért hoztál ide, hogy ezt lássam - léptem közelebb, ő pedig hátrált egy lépést.
- Tetszik?
- Gaz fondorlattal idecsaltál. - Újabb lépés előre, újabb lépés hátra. Szélesedő vigyor.
- Szóval tetszik?
- Miközben jól tudtad, hogy nem találunk itt senkit.
Sam fogai kivillantak a vigyorgásban.
- Tetszik?
A mellkasába öklöztem.
- Tudod, hogy imádom! Tudtad, hogy tetszeni fog. - Megint meg akartam ütni, de elkapta a csuklómat. Egy pillanatig csak álltunk ott. Sam félmosollyal nézett le rám, én pedig felnéztem rá. Csendélet fiúval és lánnyal. Tökéletes pillanat lett volna egy csókhoz, de nem történt meg. Csak néztük egymást, és mire rájöttem, hogy akár meg is csókolhatnám, a mosolya eltűnt.
Sam lassan leengedte a kezemet, és eleresztette a csuklómat.
- Örülök - mondta nagyon halkan.
A két karom még mindig csak lógott, ahogy Sam eleresztette. Ráncoltam a homlokomat.
- Meg kellett volna csókolnod.
- Gondoltam rá.
Néztem a szája lágy, szomorú vonalát, amely olyan volt, akár a hangja. Valószínűleg bámultam, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen ostobaság, hogy ennyire akarom ezt a csókot.
- Akkor miért nem?
Hozzám hajolt, és könnyű puszit lehelt a számra. Az ajka hűvös volt és száraz, udvarias és elképesztően őrjítő.
- Nemsokára be kell mennem - suttogta: - Kezd hideg lenni.
Akkor először figyeltem fel a hideg szélre; amely áthatolt a hosszú ujjú pulóveremen. Az egyik szélroham falevelek ezreit sodorta a levegőbe, és egyetlen pillanatra azt hittem, farkast érzek.
Sam megborzongott.
Ahogy hunyorogva néztem az arcát a félhomályban, hirtelen rájöttem, hogy a tekintetében félelem ül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése