negyvenhetedik fejezet • Sam
7 °C
Nem tudtam elhinni, hogy Grace meg én elmegyünk Beckhez. Feljebb kapcsoltam a fűtést a Broncóban, és a kormányra hajtottam a fejemet néhány pillanatra, amíg a műanyag recék nem kezdték el nyomni a homlokomat. A feltekert fűtéstől gyorsan túl meleg és fülledt lett a levegő a kocsiban, de jó érzés volt. Nem fenyegetett az átváltozás. Mintha határozottabban a saját bőrömben lettem volna.
Először arra gondoltam, hogy ott ülhetnék egész nap, énekelhetnék az orrom alatt - Közel a naphoz, közel magamhoz / Szorosan tapad a bőröm a csonthoz - , és várhatnám Grace-t t, de fél óra ücsörgés után úgy döntöttem, autóznom kell. Sőt, úgy éreztem, bűnhődnöm kell azért, amit Grace-nek mondtam. Úgy döntöttem hát, hogy ismét elmegyek Jackék házához. Még mindig nem került elő, sem holtan, sem újsághír formájában, és csak ott kezdhettem újra a keresést. Grace örült volna, ha látja, hogy megpróbálok mindent a helyére tenni helyette.
Egy kihalt bekötőúton hagytam a kocsit, közel a Culpeper-házhoz, és átvágtam az erdőn. A fenyők színtelenek voltak a közelgő havazástól, a csúcsaik lágyan ringtak a hideg szélben, amit az ágak alatt nem éreztem. A tarkóm kellemetlenül bizsergett, mert a sűrű fenyőerdő farkasszagtól bűzlött. Mintha a kölyök minden egyes fát levizeltek volna. Beképzelt korcs!
A jobbomon megmoccant valami. Ugrottam egyet, és idegesen lekuporodtam a talajra. Visszatartottam a lélegzetemet.
Csak egy szarvas. Egy pillanatra láttam a tágra nyílt szemét, hosszú lábait, a fehér farkát, aztán már nem volt sehol, meglepő módon minden kecsesség nélkül futott el a bozótban. Megnyugtató volt jelenléte, mert azt súgta, hogy Jack nincs a környéken. A kezemen kívül nem volt fegyverem. Azzal meg sokra megyek egy labilis fiatal farkas ellen, akiben zubog az adrenalin.
A ház közelében, az erdő szélén megálltam, figyeltem a fák közül szűrődő hangokat. Egy lány és egy fiú erős, dühös hangját hozta fel a szél, valahol a hátsó ajtónál állhattak. A kastély árnyékába lopóztam, feléjük surrantam a ház sarkát megkerülve. Némán, akár egy farkas. Nem ismertem fel a szenvedélyes, mély férfihangot, de az ösztöneim azt súgták, hogy Jack az. A másik Isabel volt. Arra gondoltam, felfedem magam, de úgy döntöttem, várok, hogy tudjam, miről vitáznak.
Isabel felemelte a hangját:
- Nem értem, miről beszélsz. Miért kérsz bocsánatot? Hogy eltűntél? Hogy megharaptak? Hogy…
- Chloe miatt - felelte a fiú.
Szünet.
- Hogy érted azt, hogy Chloe miatt ? Mi köze ennek a kutyámhoz? Tudod, hol van?
- A francba, Isabel! Nem figyeltél? Annyira hülye vagy néha. Mondtam, hogy nem tudom, mit csinálok, miután átváltozom.
A számra szorítottam a kezem és visszafojtottam a nevetést. Jack megette a húga csivaváját.
- Azt akarod mondani, hogy… hogy te… istenem! Micsoda egy szemét vagy!
- Nem tehetek róla. Elmondtam, hogy mi van, nem kellett volna kiengedned.
- Van fogalmad róla, mennyibe került az a kutya?
- Hűha.
- Mit mondjak az öregeinknek? Anya, apa, Jack farkasemberré változott, és találjátok ki, hová tűnt Chloe! Megette.
Ne mondj nekik semmit! - mondta Jack gyorsan. - Amúgy szerintem megállítottam. Azt hiszem, találtam gyógymódot.
Összeráncoltam a homlokomat.
- Gyógymódot - mondta Isabel színtelen hangon. - Hogy oldod meg, hogy ne legyél vérfarkas?
- Ne túráztasd ezen a kis szőke agyadat. Csak… adj pár napot, hogy megbizonyosodjak. Ha már biztos, mindent elmondok
- Jó. Mindegy. Istenkém, nem tudom elhinni, hogy megetted Chloét!
- Befognád végre? Kezdesz idegesíteni.
- Kit érdekel? Mi van a többiekkel? Nincsenek más farkasok? Nem tudnak segíteni?
- Isabel, fogd be! Mondtam, hogy rájöttem. Nincs szükségem segítségre.
- Nem gondolod, hogy…
Egy éles, oda nem illő hangot hallottam. Egy gally tört el? Pofon?
Isabel hangja más volt, amikor újból megszólalt. Nem volt olyan erős.
- Csak ne hagyd, hogy meglássanak, jó? Anya már így is terápiára jár miattad, apa meg nincs a városban. Visszamegyek a suliba. Nem tudom elhinni, hogy azért rángattál ide, hogy elmondd, hogy megetted a kutyámat.
- Azért hívtalak ide, hogy elmondjam, hogy megoldom. Milyen izgatott lettél a hírtől! Ja, mégsem.
- Klassz. Csodás. Szia.
Alig egy perccel később hallottam, ahogy Isabel kocsija elstartol a felhajtóról, és megint tétovázni kezdtem. Nem nagyon akartam felfedni magam egy új farkas előtt, akinek indulatkezelési problémái fedni vannak, amíg nem ismerem pontosan a helyszint, viszont vagy vissza kellett szállnom a kocsiba a hideg elől, vagy be kellett mennem a házba. És a ház közelebb volt. Lassan megkerültem az épületet, és füleltem, hogy merre lehet Jack. Semmi. Bemehetett.
Az ajtóhoz léptem, amit a héten betörtem- az üveget már pótolták - és megpróbálkoztam a kilinccsel. Nyitva volt, Milyen figyelmesek!
Odabent hallottam, ahogy Jack neszez az amúgy csendes házban, és végigsettenkedtem a folyosón a hosszú, magas mennyezetű konyháig, amely csupa fekete- fehér járólap és fekete pult volt, ameddig a szem ellátott. A jobb oldali falon nyíló két ablakon beömlő fehér, tiszta fényt elnyelték a mennyezetről függő fekete serpenyők. Mintha az egész helyiség fekete- fehér lett volna.
Grace konyhája sokkal jobban tetszett - meleg volt, rendetlen, fahéj- , fokhagyma- meg kenyérillatú. Ez a konyha egy steril hodály volt.
Jack a rozsdamentes acél hűtőszekrény előtt guggolt, nekem háttal. A polcokon kutatott. Megdermedtem, de a vadászat a hűtőben zajjal járt, ami elfedte a közeledésem hangját. Nem volt szél, ami felé sodorja a szagomat, így egy hosszú percig csak álltam, hogy felmérjem őt és a lehetőségeimet. Magas, széles vállú fiú volt, göndör, fekete hajjal, mint egy görög szobor. A testtartása túlzott önbizalomról árulkodott, és valami miatt ez idegesített. Lenyeltem egy morgást; és besiklottam a konyhaajtón. Könnyedén felugrottam a szemközti pultra. A magasság adhat egy kis előnyt, ha Jack begurul.
Ellépett a hűtőszekrénytől, és egy ölnyi kaját zúdított a fényes tejű konyhaszigetre. Néhány, hosszúnak tűnő percig figyeltem, ahogy szendvicset készít. Gondosan egymásra rétegezte a húsokat és a sajtokat, vastagon megkente vajkrémmel, aztán felnézett.
- Jesszus!
- Szia - feleltem.
- Mit akarsz? Nem tűnt rémültnek; nem voltam olyan nagy, hogy a puszta látványomtól rettegni kezdjen.
Nem tudtam, mit feleljek. Hallva a beszélgetését Isabellel; már mást akartam tudni, mint azelőtt.
- Mi is az a gyógymód, amiről azt hiszed, működik?
Most már rémültnek tűnt. Egy másodpercig, aztán elmúlt, elveszett a mozdulatban, amint magabiztosan felszegte az állát.
- Miről beszélsz?
- Úgy véled, találtál egy gyógymódot. Miből gondolod ?
- Oké, haver. Ki vagy te?
Nagyon nem tetszett nekem a srác. Nem tudtam, miért, csak éreztem valamit a gyomromban, és nagyon nem tetszett. Ha nem hittem, hogy veszélyt jelent Grace-re, Olíviára és Isabelre, azt mondom, a pokolba vele és otthagyom. Az ellenszenvem miatt viszont könnyebb volt szembeszállni vele. Könnyebb volt eljátszani a fickó szerepét, aki mindenre tudja a választ.
- Olyasvalaki, mint te. Valaki, akit megharaptak. - Felnézett, hogy tiltakozzon, de felemelt kézzel belefojtottam a szót. - Ha valami olyasmit akarsz mondani, hogy „Bocs, de összetévesztesz valakivel”, ne fáradj! Láttalak farkasként. Úgyhogy csak mondd el, miért gondolod, hogy megtaláltad a módját, ahogy meg lehet állítani.
- Miért kéne bíznom benned?
- Azért, mert az apáddal ellentétben nem tömök ki állatokat, és nem állítom őket a nappalimba. És mert nem igazán szeretném, ha feltűnnél az iskolában vagy mások küszöbén, és elárulnád a falka létezését. Mi csak szeretnénk túlélni ezt a szarságot, amibe kerültünk. Nincs szükségünk valami gusztustalan, gazdag kis vagányra, mint te, hogy elárulja a létezésünket a világnak, hogy aztán vasvillára hányjanak mindannyiunkat.
Jack felmordult. Túl állatias morgás volt, és amikor megláttam, hogy reszket, megbizonyosodtam. Még mindig labilis - bármikor átváltozhat.
- Emiatt nem kell aggódnom többet. Megtaláltam a gyógymódot, úgyhogy te elhúzhatsz a francba és békén hagyhatsz. - Elhátrált a tálalótól a mögötte lévő pult felé.
Leugrottam a padlóra.
- Jack, nincs gyógymód.
- Rosszul tudod - csattant fel. - Van egy farkas, aki meggyógyult.
A késtartó állvány felé araszolt. Az ajtóhoz kellett volna futnom, de a szavaira megdermedtem.
- Micsoda?
- Aha, eddig tartott, de rájöttem. Van egy lány, akit megharaptak, de meggyógyult, a sulinkba jár. Grace. Tudom, hogy ismeri a gyógymódot. És gyorsan el is fogja mondani.
Megfordult velem a világ.
- Tartsd magad távol tőle!
Jack rám vigyorgott, de inkább vicsor volt az. A keze a pulton volt, és a kések felé tapogatózott. Kitágultak az orrlyukai, ahogy beszívta az enyhe farkasszagot, amit a hidegtől árasztottam.
- Miért? - kérdezte. - Te is tudni akarod, nem? Vagy téged már meggyógyított?
- Nincs gyógymód. A lány nem tud semmit. - Gyűlöltem a hangomat, mert elárult, veszélyesen nyilvánvalóak voltak az érzelmeim Grace iránt.
- Ezt te nem tudod, ember - mondta Jack. Egy késért nyúlt, de a keze annyira remegett, hogy elsőre nem tudta megfogni a nyelét. - Ki innen!
De nem mozdultam. Nem jutott eszembe annál rosszabb, minthogy Grace-nek találkoznia kell vele a vélt gyógymód miatt. A reszkető, bizonytalan állapotban lévő, erőszakos Jack, és Grace, aki nem tudja megadni a választ, amit az keres.
Sikerült megmarkolnia egy nyelet, és kihúzott a tárolóból egy brutális kinézetű, fogazott kést. A penge tucatnyi szögből tükrözte a fekete- fehér konyhát. Jack annyira reszketett, hogy alig tudta rám fogni a kést.
- Kértelek, hogy menj el.
Az ösztöneim azt diktálták, hogy vessem rá magam, ahogy farkas esetében tenném, és a nyaka fölött hörögve bírjam megadásra. Hogy megígértessem vele, távol marad Grace-től. De amikor ember vagy, ez nem így működik, főleg, ha az ellenfél ennyivel erősebb. Hozzá léptem. A kés helyett a szemét néztem, és megpróbálkoztam egy másik taktikával.
- Jack. Kérlek. A lány nem tudja a választ, de én megkönnyíthetem neked ezt az egészet.
- Hagyj békén! - Jack felém lépett, aztán vissza, aztán fél térdre esett. A kés a kőre hullott. Összerezzentem, mielőtt földet ért volna, de meglepően tompa zajt ütött. Jack majdnem hangtalanul a kés mellé rogyott a padlóra. Az ujjai karmokká formálódtak, begörbültek a fekete- fehér kockákon. Mondott valamit, de nem értettem. A fejemben dalszöveg formálódott. Neki szólt ugyan, de rólam.
Veszett a szó világa az életemmel együtt,
Élőholt lettem én.
Szótlanná kényszerítve, ezerszer fedezem ki
A borzalmat, mi él.
Jack nyöszörgött.
- Örülnöd kéne - mondtam a lihegő farkasnak. - Ezúttal nem hánytál.
Egy pillanatig rezzenetlen, mogyorószín szemmel méregetett, aztán felugrott és az ajtó felé inalt.
Szerettem volna egyszerűen csak elmenni, de nem volt választásom. Azzal, hogy kimondta Grace nevét, minden lehetősége elszállt, hogy otthagyjam.
Utána ugrottam. Átrohantunk a házon, a karmai csúszkáltak a keményfa padlón, a cipőm mögötte csikorgott. Szorosan mögötte vágódtam be a kitömött, vicsorgó állatok közé, a halott bőrük szaga megtöltötte az orromat, Jacknek két nagy előnye volt: hogy ismerte a házat, és hogy farkas volt. Lefogadtam volna, hogy a jól ismert környezetet választja a saját megbízhatatlan állati ereje helyett.
Hát tévedtem.
negyvennyolcadik fejezet • Grace
9°C
De most vártam.
Addig vártam, amíg minden diák fel nem szállt az iskolabuszokra. Vártam, amíg az utolsó lézengők is egyesével, kettesével az autóik felé tartanak és eltűnnek. Még akkor is vártam, amikor a tanárok kijöttek az épületből, és beszálltak az autóikba. Arra gondoltam, előveszem leckémet. Arra gondoltam, hogy a nap lassan a fák mögé ereszkedik, és hogy milyen hideg lehet az árnyékban.
- Késik a fuvarod, Grace ? - kérdezte kedvesen Rink tanár úr kifelé menet. Inget váltott, és halvány kölni szagot árasztott.
Elveszettnek tűnhettem a suli előtti gyep szegélyén hátizsákomat ölelgetve.
- Kicsit.
- Hívjak fel neked valakit?
A szemem sarkából megpillantottam a Broncót, ahogy beáll a parkolóba, és nagyot sóhajtottam. A tanár úrra mosolyogtam. - Nem. Már itt is van.
- Az jó - felelte. - Később jó hideg lesz. Hó!
- Hurrá! - mondtam fanyarul, ő pedig nevetett, és a kocsijához indulva integetett. A vállamra kaptam a hátizsákomat és a kocsim felé siettem. Kinyitottam az utasoldali ajtót és beugrottam.
Egy másodperccel azután, hogy becsaptam az ajtót, rájöttem, hogy az illat, amit érzek, totálisan nem helyénvaló. Felnéztem a sofőrre és reszketve karba fontam a kezemet.
- Hol van Sam?
- Úgy érted a srác, akinek itt kéne ülnie - mondta Jack.
Hiába láttam a szemét egy farkas arcában, hiába hallottam Izabeltől, hogy találkozott vele; hiába tudtam hetek óta, hogy életben van, nem voltam felkészülve a hús- vér Jack látványára. Göndör fekete haj, hosszabb, mint mikor legutóbb láttam a folyosón, átható, mogyoróbarna szemek, kormányt szorító kéz. Valódi. Élő. A szívem vergődött a mellkasomban.
Jack pillantása az útra szegeződött, miközben kihajtott a parkolóból.
Gondoltam, hogy arra számít, nem próbálók menekülni, ha a kocsi mozog, de nem kellett aggódnia. Az üléshez szegezett a kérdés: Hol van Sam?
- Igen, a srác, akinek ott kéne ülnie - vicsorogtam. - Hol van?
Jack végigmért, ideges volt és reszketett. Milyen szót használt Sam az új farkasokra? Labilis állapotú?
- Nem akarok én itt rosszfiú lenni, Grace. De válaszokra van szükségem, méghozzá gyorsan, különben hamar rosszfiú leszek.
- Úgy vezetsz, mint egy idióta. Ha nem akarod, hogy lemeszeljenek a zsaruk; jobb, ha lassítasz! Hová megyünk?
- Nem tudom. Mondd meg te! Tudni akarom, hogyan lehet ezt megállítani, és most akarom tudni, mert egyre rosszabb.
Nem tudtam, hogy úgy érti, egyre rosszabb, ahogy hűl az idő, vagy abban a pillanatban egyre rosszabb érzés.
- Semmit nem mondok, amíg nem viszel Samhez, bárhol legyen is. - Jack nem válaszolt. Folytattam: - Nem viccelek. Hol van?
Jack felém intett a fejével.
- Nem hiszem, hogy vágod, mi van. Én vezetek, én tudom, hol van a srác; és én fogom letépni a fejedet, ha átváltozom; úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy neked kéne összecsinálnod magad, és elmondani; amit tudni akarok.
A kormányba kapaszkodott, hogy megállítsa a karja remegését.
Istenkém; mindjárt átváltozik. Ki kell találnom valamit, hogy lekerüljünk az útról.
- Mit akarsz tudni ?
- Hogyan lehet megállítani? Tudom, hogy ismered a gyógymódot. Tudom, hogy téged is megharaptak.
- Jack, nem tudom, hogyan állíthatod meg. Nem tudom meggyógyítani.
- Aha, gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Ezért haraptam meg a hülye barátnődet. Mert ha engem nem akarsz meggyógyítani, őt majd megakarod. Csak gondoskodnom kellett róla, hogy tényleg átváltozzon.
A döbbenet kiszorította a tüdőmből a levegőt.
- Te megharaptad Oliviát?
- Hülye vagy? Most mondtam! Úgyhogy jobb, ha beszélni kezdesz, mert mindjárt, áú! - Jack nyaka megrándult, szerencsétlenül elgörbült. A farkasérzékeim üvöltöttek: veszély, félelem, rettegés, harag, ahogy az érzelmek hullámokban váltak le Jackről.
Kinyúltam és felcsavartam a fűtést. Nem tudtam, számít- e valamit, de ártani nem árthatott.
- A hidegtől van. A hidegtől változol farkassá, és a meleg állítja meg - mondtam gyorsan, próbáltam megakadályozni, hogy megszólaljon, hogy ne legyen dühösebb. - Amikor először megharapnak, nagyon rossz. Kiszámíthatatlanul változol át, de idővel stabilabb leszel. Sokáig leszel emberi testben…, az egész nyár a tiéd… - Jack karjai megrándultak és a kocsi kisodródott az útmenti sóderágyra, aztán visszatért az útra. - Most nem vezethetsz! Légy szíves. Nem futok el, vagy ilyesmi… segíteni akarok, tényleg. De vigyél el Samhez!
- Kuss! - morgott Jack. Az a kurva is azt mondta, hogy segíteni akar. Végeztem ezzel. Azt mondta, megharaptak, és nem változtál át. Követtelek. Hideg volt. Nem változtál át. Akkor mi ez? Olivia azt mondta, nem tudja.
A szellőzőkből áradó forró levegő és Jack indulatai égették a bőrömet. Minden alkalommal, amikor azt mondta, Olivia, mintha gyomron vágtak volna.
- Ő nem tudja. Engem megharaptak, ez igaz. De sosem változtam át, egyszer sem. Nincs rá gyógyszerem. Csak nem változtam át. Nem tudom miért, senki sem tudja, miért. Kérlek…
- Hagyd abba a hazudozást! - Alig lehetett érteni; amit mondott. - Az igazságot akarom, most, vagy megjárod.
Lehunytam a szemem. Mintha elvesztettem volna az egyensúlyomat, az egész világ körülöttem pörgött volna. Kellett valami, amit mondhatok neki, hogy jobb legyen a helyzet. Felnéztem.
- Jó. Oké. Van gyógyszer. De nem elég mindenkinek, ezért nem akarja senki elmondani. Összerezzentem, ahogy rácsapott a kormányra. Sötétek voltak a körmei. A gondolataim az idegenszerű valóságról a nővér képére terelődtek, ahogy Sam bőrébe nyomta az injekciós tűt, hogy beadja a veszettség elleni oltást. - Van egy vakcina, amit injekcióban kell megkapnod. De fáj. Nagyon. Biztosan akarod?
- Ez fáj - hörgött Jack.
- Jól van. Ha elviszlek oda, ahol megkaphatod, elmondod, hol van Sam?
- Nem érdekel! Mondd meg, hova menjek! Ha hazudsz, isten engem úgy segéljen, megöllek.
Beck háza felé irányítattam, és imádkoztam, hogy kibírja odáig. Elővettem a telefont a hátizsákomból.
A Bronco kifarolt, ahogy Jack figyelme rám terelődött.
- Mit csinálsz?
- Felhívom Becket. Ó a fickó a vakcinával. Szólnom kell neki, hogy ne adja oda senkinek az utolsó adagot, mielőtt odaérünk. Rendben van?
- Komolyan jobban teszed, ha nem hazudsz…
- Nézd. Ez a szám, amit hívok. Nem a rendőrség.
Beugrott Beck telefonszáma. Számokban jobb vagyok, mint szavakban. Kicsengett. Vedd fel! Vedd fel! Istenem, add, hogy ez legyen a jó döntés!
- Halló.
Felismertem a hangját.
- Szia, Beck, itt Grace.
- Grace? Ne haragudj, a hangod ismerős, de…
A szavába vágtam.
- Van még a cuccból? A vakcinából. Mondd, hogy nem használtad még el az utolsó adagot!
Beck hallgatott.
Úgy tettem, mintha válaszolt volna.
- Hála az égnek. Figyelj, Jack Culpeper van itt velem a kocsiban. Csak ő tudja, hol van Sam, és nem mondja meg, amíg nem kap a vakcinából Úgy tízpercnyire lehetünk tőled.
Beck nagyon halkan megszólalt.
- A szentségit!
Valami megrázkódott bennem. Beletelt egy percbe, mire rájöttem, hogy a visszafojtott zokogás az.
- Igen. Ott leszel?
- Igen. Persze. Grace… ott vagy még? Hallasz?
- Nem.
- Légy magabiztos, oké? Próbálj meg nem félni. Ne nézz a szemébe, de légy határozott! A háznál fogunk várni. Hozd majd be! Én nem mehetek ki, különben átváltozom, és cseszhetjük.
- Mit mond? - kérdezte Jack.
- Azt, hogy melyik ajtón menjünk be, ha odaérünk. Gyorsan kell mennünk, hogy ne változz át, mert ha farkas vagy, nem tudja beadnia vakcinát.
- Ügyes kislány - mondta Beck.
Valamiért Beck váratlan kedvessége hallatán könnyek kezdték szúrni a szememet, pedig Jack fenyegetése nem hatott így.
- Nemsokára ott leszünk - mondtam Becknek, majd összecsuktam a telefont. Jackre néztem, nem a szemébe, csak a fejére, oldalt. - Hajts egyenesen a kocsibeállóra, nyitva hagyják a bejárati ajtót.
- Honnan tudjam, hogy bízhatok benned?
Vállat vontam.
- Te mondtad. Csak te tudod, hol van Sam. Semmi nem fog történni veled, mert tudnunk kell, hol van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése