negyvenkilencedik fejezet • Sam
4 °C
Basszus. Hideg volt. Nem olyan hideg, hogy átváltozzam, még nem. De hamarosan. Feküdtem… Miért fekszem? Talpra kászálódtam és a számba haraptam, hogy ne kiáltsak fel. Valami nincs rendben a bokámmal. Újból megpróbáltam, óvatosan, mint egy gyámoltalan borjú az új lábain. Összecsuklottak alattam. Kelepelő karokkal oldalra dőltem, kerestem valami támasztékot. A tenyereim a falon lógó, hegyes kínzóeszközöket tapogatták. Fogalmam sem volt, mik lehetnek - hidegek voltak, fémesek, koszosak.
Egy pillanatig négykézláb álltam, hallgattam a lélegzésemet, éreztem, hogy vérzik a tenyerem, és arra gondoltam, hogy feladom. Belefáradtam a harcba. Úgy éreztem magam, mint aki hetek óta küzd.
Végül talpra kecmeregtem, és kinyújtott karral az ajtóhoz sántikáltam, hogy további meglepetésektől óvjam védtelen testem. Jeges levegő süvített be az ajtórésen. Mint a víz, úgy csordult a testemen. Kilincset kerestem, de csak érdes fafelületet találtam. Egy szálka beleállt az ujjamba csöndben káromkodtam. Az ajtónak dőltem, és nekifeszültem a vállammal. Kérlek, nyílj ki, ha van igazság a földön!
Semmi.
ötvenedik fejezet • Grace
4 °C
- Ez lesz az.
Hülye érzés volt Beck házát ugyanolyannak látni, mint mikor Sam ide hozott, hogy elvigyen az arany erdőbe, mikor a körülmények annyira mások voltak. A ház mégis ugyanaz. Az egyetlen különbség Beck behemót terepjárója volt a kocsibejárón.
Jack már le is húzódott az út szélére. Kivette a kulcsot a gyújtásból és rám nézett.
- Előbb én szállok ki. - Tettem, amit mondott, vártam, hogy megkerülje a kocsit és kinyissa az ajtót. Kiszálltam az anyósülésről, ő pedig erősen megragadta a karomat. A vállai egészen közel húzódtak egymáshoz, a szája kissé elnyílt nem hiszem, hogy egyáltalán észrevette. Aggódnom kellett volna, hogy rám támad, de csak arra gondoltam, hogy át fog változni, és későn tudjuk meg, hol van Sam, és minden hiába.
Imádkoztam, hogy Sam valami meleg helyen legyen, ahol nem éri el a tél.
- Siessünk! - mondtam, a karomat rángatva Jack szorításában, majdnem futva a bejárat felé. - Nem érünk rá!
Jack lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, nyitva volt, ahogy ígérték. Először engem lökött be, aztán bevágta magunk mögött az ajtót. Rozmaring illata kúszott az orromba - valaki főzött, és valami miatt Sam története jutott eszembe, amikor steaket sütött Becknek - aztán kiáltást hallottam, és hörgést a hátam mögül.
Mindkét hangot Jack adta ki. Nem Sam néma küzdelmét láttam, hogy ember maradjon. Erőszakos, dühös, hangos volt. Jack szája vicsorra húzódott, aztán az arca farkaspofává változott, s a bőre színe azonnal átalakult. Felém nyúlt, mintha meg akarna ütni, de kezei kemény, sötét karmú mancsokká görbültek. A bőre felpúposodott egy pillanatra felfénylett minden nagyobb változás előtt, rémisztő, mint egy vad magzatot rejtő méhlepény.
A farkas testén lógó inget bámultam. Nem tudtam levenni róla a szememet. Ez volt az egyetlen részlet, ami meggyőzte az agyamat, hogy az állat az imént még Jack volt.
Ez a Jack épp olyan dühös volt, mint a kocsiban, de a haragjának ezúttal nem volt medre, nem volt emberi irányítása.
Az ajkai hátrahúzódtak az agyarairól, és hangtalan vicsorba torzultak.
- El onnan!
Egy férfi robbant az előszobába, a magasságához képest meglepő fürgeséggel, és Jack felé futott, akit készületlenül ért a támadás.
Védekezőn lekuporodott, a férfi pedig teljes súlyával rávetette magát.
- Kushadj! - vicsorgott. Összerezzentem, aztán rájöttem, hogy a farkashoz beszél. - Maradj lent! Ez az én házam. Itt te semmi vagy.
Fél kézzel Jack pofáját markolta és az arcába ordított. A farkas összeszorított szájjal sipított, miközben Beck a padlóra nyomta a fejét. A pillantása rám villant. Ahhoz képest, hogy éppen egy hatalmas farkast tartott fél kézzel a földön, a hangja tökélete kiegyensúlyozott maradt: - Grace, segítenél?
Teljesen mozdulatlanul figyeltem.
- Igen.
- Fogd meg a szőnyeg szélét, amin fekszik. A fürdőszobába húzzuk. Ott van a…
- Tudom, hol van.
- Jó. Gyerünk! Próbálok segíteni, de muszáj leszorítanom.
Együtt végighúztuk a folyosón Jacket a fürdőszobába, ahol nemrég a kádba kényszerítettem Samet. Beck félig a szőnyegen, félig a padlón Jack mögé került, és belökte a helyiségbe, én meg utána rúgtam szőnyeget. Beck hátraszökkent és becsapta, majd bezárta az ajtót. A kilincset megfordították, így a zár kívül volt, ami elgondolkodtatott, vajon hányszor fordult elő ilyesmi azelőtt.
Beck nagyot sóhajtott, majd rám nézett.
- Jól vagy? Megharapott?
Szerencsétlenül megráztam a fejemet.
- Semmi gond. Most hogy fogjuk megtalálni Samet?
Beck intett a fejével, hogy kövessem a rozmaring illatú konyhába. Utánamentem. Bizalmatlanul felnéztem, és megpillantottam valakit a pultnál ülni. Ha valaki később megkérdezi, hogy milyen volt, a sötét szóval tudtam volna leírni. Sötét volt, nyugodt, csendes farkasszagú. Friss sérülések voltak a kezén. Paul lehetett. Nem mondott semmit, és Beck sem szólt hozzá, miközben a pultnak dőlve elővett egy mobiltelefont.
Beütötte a számokat és kihangosította.
- Mennyire haragszik rám? - kérdezte. - Eldobta a mobilját?
- Nem hiszem. Nem tudom a számát.
Beck a telefont bámulta, és hallgattuk, ahogy kicsöng, halkan, távolian. Vedd fel, kérlek! A szívem irányíthatatlanul ki- kihagyott. A tálalóra támaszkodtam és Becket figyeltem, a vállai szögletes vonalát, egyenes állát, a szemöldökét. Mindene biztonságosnak, őszintének, egyenesnek tűnt. Bízni akartam benne. Azt akartam hinni, hogy ha Beck nem pánikol, semmi rossz nem történhet.
A vonal másik végén reccsenés hallatszott.
- Sam? - hajolt közelebb Beck a telefonhoz.
A hang rondán szakadozott.
- Grace… elvi… Jacket a.. óval. - Csak a zaklatottságát értettem. Ott akartam lenni azonnal, akárhol is van.
- Grace itt van - mondta Beck. - Minden rendben. Hol vagy? Biztonságban vagy?
- Fázom.
Ez az egy szó iszonyú tisztán hallatszott. Ellöktem magam a tálalótól. Nem bírtam mozdulatlanul állni.
Beck hangja még mindig nyugodt volt.
- Nem értelek jól. Próbáld meg újból! Mondd el, hol vagy, olyan világosan, hogy csak bírod.
- Mondd Grace… hivja fel I…belt … amrában …hallottam…lőbb.
Visszaléptem a pulthoz és a tálaló fölé hajoltam.
- Azt akarod, hogy hívjam fel Isabelt. Valami tárolóban vagy a birtokon? Isabel otthon van?
- …gen. Sam hangja érthető volt. - Grace.
- Mi az?
- …retlek.
- Ó, ne! Kihozunk onnan.
- Sie…
Letette.
Beck pillantása rám rebbent, és a szemében ott volt az aggodalom, amit a hangjában nem hallottam.
- Ki az az Isabel?
- Jack húga. - Hosszú időnek tűnt, amíg kinyitottam a hátizsákomat és kivettem az egyik zsebből a mobilomat. - Sam valahol a házukban van bezárva. Egy fészerben vagy valahol. Ha tudok beszélni Isabellel, talán megtalálja. Ha nem, odamegyek.
Paul kinézett az ablakon a lemenő napra, és tudtam, hogy arra gondol, nincs elég időm, hogy Culpeperékhez érjek, mielőtt a hőmérséklet egészen lezuhan. Nem volt értelme ezen gondolkodnom. Megtaláltam Isabel számát a bejövő hívások között még korábbról, lenyomtam a HÍVÁSINDÍTÁS gombot.
Kétszer csengett.
- Igen.
- Isabel, itt Grace.
- Nem vagyok hülye. Láttam a számodat.
Szerettem volna átnyúlni a telefonon és megfojtani.
- Isabel, Jack bezárta valahová Samet a házatok körül. - Nem hagytam, hogy kérdezősködjön. - Nem tudom, miért. De ha hidegebb lesz, át fog változni, és bárhol legyen, csapdába esik. Kérlek, mondd, hogy otthon vagy!
- Ja, most értem haza. A házban vagyok. Nem hallok zajt vagy ilyesmit.
- Van valami fészeretek?
Isabel idegesen felmorrant.
- Hat gazdasági épület van a ház körül.
- Ott lesz az egyikben. Egy fészerből hívott. Ha lemegy a nap, bent hideg lesz, úgy két másodpercen belül.
- Értem! - csattant fel Isabel. Zörgést hallottam. - Felveszem télikabátomat. Kimegyek. Hallasz? Kint vagyok. Befagy a seggem miattad. Átmegyek az udvaron. Átmegyek a füvön, ahová a kutyám járt pisilni, mielőtt az istenverte bátyám megette volna.
Paul haloványan elmosolyodott.
- Sietnél egy kicsit?
- Az első fészerhez futok. A nevét kiáltom. Sam! Sam! Odabent vagy? Nem hallok semmit. Ha farkasként kerül elő valamelyik tárolóból, és kiengedem, aztán letépi a fejemet, a családom be fog perelni.
Tompa, halvány reccsenést hallottam.
- A francba. Ez beragadt. - Újabb reccsenés. - Sam? Farkasfiú! Bent vagy? A fűnyíró tárolóban semmi. Egyébként hol van Jack, ha ezt ő csinálta?
- Itt. Egyelőre jól van. Hallasz valamit?
- Kétlem, hogy jól van. Komolyan el van cseszve, Grace. Úgy értem, a fejében valami. És nem hallok semmit, szólnék, ha hallanék. Megyek a következő tárolóhoz.
Paul a mosogató feletti ablakra nyomta a kézfejét és megrándult az arca. Igaza volt. Túl hideg lett odakint.
- Hívd vissza Samet! - kérleltem Becket. - Mondd, hogy kiabáljon, hogy Isabel hallja őt.
Beck felemelte a telefonját, lenyomott egy billentyűt és a füléhez tartotta.
Isabel kissé kifulladtnak hallatszott.
- Itt vagyok a következőnél. Sam! Odabent vagy? Haver! - Alig hallható nyekergést hallottunk, ahogy kinyitotta az ajtót. Szünet. - Ha csak nem változott biciklivé, itt sincs.
- Hány tárolótok van még? Én akartam ott lenni Isabel helyett a Culpeper-birtokon. Én gyorsabb lettem volna. Én kiüvöltöttem volna a tüdőmet, hogy megtaláljam.
- Mondtam már. Még négy. De csak kettő, van közel. A többi messze a mezőn a ház mögött. Azok szénatárolók.
- Valamelyik közelebbiben lesz. Azt mondta, kamra. - Beckre néztem, akinek még mindig a fülén volt a telefon. Visszanézett és nemet intett. Nem vette fel. Sam, miért nem veszed fel?
- A kerti tárolónál vagyok. Sam! Sam, Isabel vagyok, ha farkas vagy, ne tépd le az arcomat! Hallottam, ahogy a telefonba szuszog. - Be van ragadva az ajtó, ahogy a másiké. Rugdosom a drága cipőmmel és felmegy az agyvizem.
Beck levágta a telefont a pultra és elfordult tőlem meg Paultól.
A tarkójára kulcsolta a kezét. A mozdulata annyira sames volt, hogy szíven döfött a látvány.
- Kinyitottam. Büdös van. Tiszta szutyok. Itt semmi.. Ó! - Elhallgatott, aztán nehezebben kezdett lélegezni.
- Mi az? Mi van?
- Várj egy pillanatot… fogd be… Leveszem a kabátomat. Megtaláltam. Sam. Sam, nézz rám. Sam, azt mondtam, nézz rám te disznó, nem fogsz pont most farkassá változni. Ne merészeld ezt tenni Grace-szel!
A telefont a fejemhez szorítva lassan lecsúsztam a pult mellett.
Paul arca nem változott; csak figyelt, csendben, nyugodtan, sötéten, farkasmód.
Csattanó hangot hallottam és egy halkan ellehelt szitokszót, az szél üvöltött a telefonba.
- Beviszem. Hála istennek nincsenek itthon a szüleim. Pár perc múlva visszahívlak. Most mindkét kezemre szükségem van.
Elhallgatott a készülék a kezemben. Felnéztem Paulra, aki még mindig engem figyelt. Nem tudtam, mit kéne mondanom neki, éreztem, hogy már úgyis tudja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése