ötvenharmadik fejezet • Sam
0,5 °C
reszketés, zuhanás, ránt a semmi
nyújtom feléd kezem
jeges vész, elveszem
e törékeny szerelem
csak arra jó,
hogy hangozzék
a búcsúszó?
ötvennegyedik fejezet • Grace
0 °C
- Kisasszony, jól van?
Nem feleltem, csak az ölembe ejtettem a kezemet, néztem a könnyeket az ujjaimon.
- Kisasszony, egyedül van?
Bólintottam.
ötvenötödik fejezet • Sam
0 °C
A gondolatok megfoghatatlanok és tünékenyek voltak, enyhe illatok a jeges szél hátán, túl távoliak, hogy megértsem őket.
Ült az erdőn kívül, a hinta közelében, kicsire összegömbölyödve, és még akkor sem moccant, amikor már reszketett a hidegtől. Sokáig ült ott, nem tudtam, mit csinál.
Figyeltem. Egyik felem oda akart menni, bár az ösztöneim tiltották. A vágy felvillantott egy gondolatszikrát, ami átpattant egy újabb gondolatra, aranyló fák emlékére. A napok elúsztak, körém hullottak, miközben mozdulatlanul kucorgott a földön.
De aztán rájöttem, mit csinál ott összegömbölyödve, reszketve a szörnyű hidegtől. Várta, várta, hogy a hideg egy másik alakba rázza. Talán az az ismeretlen illat, amit felőle hozott a szél, a remény volt.
Arra várt, hogy átváltozzon, én is arra vártam, hogy átváltozzam, és mindketten olyasmit akartunk, amit nem kaphattunk meg.
Végül az éjszaka birtokba vette az udvart, megnyúltak az árnyékok, kikúsztak a fák közül, amíg el nem fedték az egész világot.
Figyeltem őt.
Kinyílt az ajtó. Behátráltam a sötétségbe. Egy férfi lépett ki a házból, felhúzta a lányt a földről. A házból kiszűrődő fény megcsillant az arcára fagyott nedvességen.
Figyeltem őt. A távoli gondolatok elszálltak a távozásával. Miután eltűnt a házban, csak egyvalami maradt: a vágyakozás.
ötvenhatodik fejezet • Grace
0 °C
Amilyen rémesek voltak a nappalok, annyival rosszabbak az éjszakák. A napok csak arra szolgáltak, hogy számtalan módon felkészüljek arra, hogy túl legyek még egy éjszakán, amit benépesít a hangjuk. Feküdtem az ágyamban és magamhoz öleltem a párnáját, amíg csak éreztem rajta az illatát. Apa dolgozószobájában aludtam a székében, amíg el nem mosódott a teste nyoma, és fel nem vette az én alakomat a bőrfotel. Mezítláb járkáltam a házban a gyászommal, nem tudtam megosztani senkivel.
Az egyetlen ember, akinek elmondhattam volna, Olivia, elérhetetlen volt telefonon, a kocsim pedig - a kocsi, amire még gondolni sem bírtam - használhatatlan volt.
Magam voltam a házban, és az órák elnyúltak előttem, odakint pedig a Boundary-erdő örök, kopasz fái meredeztek.
Amikor őt hallottam éjjel, az volt a legrosszabb. Először a többiek kezdték, ahogy az elmúlt három éjjel. Belesüppedtem apa bőrszékébe a dolgozószobában, és az utolsó, Sam- illatú pólóba temettem az arcomat. Úgy tettem, mintha nem is valódi farkasokat, hanem hangfelvételt hallanék. Nem embereket. Aztán, először a baleset óta, meghallottam a vonítását a többiekéhez csatlakozni.
Kitépte a szívemet, hogy a hangját hallottam. A farkasok keserédes harmóniákat énekeltek mögötte, de csak Samet hallottam. A vonítása gyötrelmesen reszketett, emelkedett, ereszkedett.
Sokáig hallgattam. Imádkoztam, hogy hagyják abba, hagyjanak békén, de iszonyúan féltem közben, hogy megteszik. Sokkal az után, hogy az utolsó hang is elenyészett, Sam még mindig énekelt, egy nagyon halk, lassú dalt.
Amikor végül elhallgatott, az éjszaka mintha meghalt volna.
Elviselhetetlen volt nyugodtan ülni. Felálltam, járkáltam, ökölbe szorítottam, ellazítottam a kezemet. Végül felkaptam a gitárt, amin Sam játszott, és üvöltve szétzúztam apa íróasztalán.
Amikor lejött a szobájából, faszilánkok és elpattant húrok tengere közepén ültem, mint egy sziklás parton szétzúzott zenehajó.
ötvenhetedik fejezet • Grace
3 °C
- Olivia?
- G-gr-r-ace? - Olivia volt, alig ismertem fel a hangját. Zokogott.
- Olivia, css… Mi a baj? - Hülye kérdés volt. Tudtam, mi a baja.
- Em-emlékszel, mint mondtam, a farkasokról? Levegőért kapott minden szó után. - Nem meséltem a kórházról. Jack…
- Megharapott.
- Igen - zokogta Olivia. - Nem gondoltam, hogy történik bármi is, mert múltak a napok, és nem éreztem semmit!
Elgyengültek a végtagjaim.
- Átváltoztál?
- Én.., nem tudok… én…
Lehunytam a szemein. Előttem volt a kép. Istenem.
- Most hol vagy?
- A bu- buszmegállóban. - Szipogva hallgatott egy sort. - Hideg van.
- Jaj, Olivia! Olivia, gyere ide! Maradj itt velem! Kitalálunk valamit. Érted mennék, de még nincs kocsim.
Olivia felzokogott.
Felálltam, és becsuktam a szobám ajtaját. Nem mintha anya meghallott volna, hisz fent volt az emeleten.
- Olivia, semmi baj. Nem fogok megijedni. Láttam Samet átváltozni, nem fogok megrémülni. Tudom milyen. Nyugodj meg, jó? Nem tudok érted menni. Nincs kocsim. Neked kell idáig vezetned.
Sikerült megnyugtatnom a következő pár percben, és mondtam, nyitva lesz a bejárati ajtó, amikor ideér. Először éreztem a baleset óta, hogy önmagam vagyok.
Amikor vörös szemmel, ziláltan megérkezett, a fürdőszobába taszigáltam zuhanyozni, és kerestem egy váltás ruhát. A vécéfedélen ültem, miközben a forró víz alatt állt.
- Elmondom az én sztorimat, ha elmondod a tiédet - mondtam. - Tudni akarom, mikor harapott meg Jack.
- Meséltem, hogy láttam, amikor a farkasokat fotóztam, és hogy etettem. Hülyeség volt, hogy nem mondtam el… csak olyan lelkiismeret- furdalásom volt a veszekedésünk miatt, hogy nem mondtam el rögtön, aztán elkezdtem lógni az órákról, hogy segítsek Jacknek, aztán már úgy éreztem, nem mondhatom el neked anélkül, hogy… Nem tudom, mit hittem. Ne haragudj!
- Spongyát rá. Milyen volt? - kérdeztem. - Kényszerített, hogy segíts neki?
- Nem - felelte Olivia. - Valójában rendes volt, ha úgy mentek a dolgok, ahogy akarta. Amikor átváltozott, elég dühös lett, de fájhatott is neki. Kérdezősködött a farkasokról, látni akarta a képeket, beszélgettünk, és miután rájött, hogy téged is megharaptak…
- Rájött? - kérdeztem vissza.
- Na jó, én mondtam el! Nem tudtam, hogy megőrül! Aztán egyfolytában a gyógymódot hajtogatta, és próbálta kiszedni belőlem, hogyan lehet meggyógyítani. Aztán, hát… - Megtörölte a szemét. - Megharapott.
- Várjunk csak! Akkor harapott meg, amikor ember volt?
- Aha.
Kirázott a hideg.
- Istenem! De gusztustalan. Beteg állat. Szóval egész idő alatt egyedül birkóztál ezzel?
- Kinek szóltam volna? - kérdezte Olivia. - Gondoltam, hogy Sam is közülük való, a szeme miatt, mert azt hittem, felismertem a farkasos képekről, de aztán azt mondta, amikor találkoztunk, hogy kontaktlencsét hord. Úgyhogy nem tudtam, hogy rosszul gondoltam, vagy nem akar segíteni amúgy sem.
- Nekem szólhattál volna. Amúgy is beszéltem neked a vérfarkasokról.
- Tudom. Csak… bűntudatom volt. Olyan… - Elzárta a vizet. - …hülye voltam. Nem tudom. Mit csináljak? Hogy volt Sam ilyen sokáig ember? Láttam őt. A kocsiban várt rád mindig, és nem változott át.
A függöny fölött átadtam neki a törülközőt. - Gyere a szobámba, elmesélem.
Olivia nálam maradt éjszakára. Annyit rúgkapált és vergődött, hogy végül fogta a hálózsákomat és néhány takaróból fészket rakott magának az ágy mellett, hogy mindketten tudjunk aludni. A kései reggeli után elmentünk fogkrémet meg egyéb piperéket venni Olíviának. (Anya apával ment dolgozni, így használhattuk a kocsiját.) Az üzletből visszafelé jövet megcsörrent a mobilom. Olivia felkapta a készüléket, és anélkül, hogy felvette volna, felolvasta a számot.
Beck hívott. Tényleg akartam én ezt? Felsóhajtottam és a telefonért nyúltam.
- Halló.
- Grace?
- Igen.
- Ne haragudj a zavarásért - mondta. A hangja színtelen volt. Tudom, hogy nehéz lehetett az elmúlt néhány nap.
Mondanom kellett volna valamit? Reméltem, hogy nem, mert képtelen voltam. Ködös volt az agyam.
- Grace?
- Itt vagyok.
- Jack miatt hívlak. Jobban van, sokkal stabilabb az állapota, és nemsokára átváltozik télire. De még mindig van hátra néhány hét oda- vissza változása, azt hiszem.
Annyira nem volt nagy a köd a fejemben, hogy ne jöjjek rá, Beck bízik bennem. Kicsit megtisztelve éreztem magam.
- Szóval már nincs bezárva a fürdőszobába?
Beck nevetett. Nem vidáman, de azért jó volt hallani.
- Nem, előbbre lépett a szamárlétrán, a fürdőszobából a pincébe. tartok tőle, hogy… öhm, hamarosan átváltozom, ma reggel is majdnem. Ha megtörténik, Jack elég rossz helyen lesz a következő pár hétben. Utálok ilyet kérni, mert veszélynek teszlek ki, hogy megharap, de talán rajta tarthatnád a szemed, amíg át nem változik.
Hallgattam.
- Beck, engem már megharaptak.
- Jézusom!
- Nem, nem! - tettem hozzá gyorsan. - Nem mostanában. Sok évvel ezelőtt.
Beck hangja furcsa lett.
- Te vagy a lány, akit Sam megmentett, ugye?
- Igen.
- És sosem változtál át.
- Nem.
- Mióta ismered Samet?
- Személyesen csak idén találkoztunk. De amióta megmentett, figyeltem őt. - Felhajtottam a kocsibeállóra, de nem állítottam le a motort. Olivia előrehajolt és feltekerte a fűtést, aztán lehunyt szemmel hátradőlt az ülésében. - Szeretnék átmenni, mielőtt átváltozol. Csak beszélgetni, ha nem gond.
- Dehogy gond. De attól tartok, sietned kell. Elértem a pontot, ahonnan nincs visszaút.
Basszus. A telefon pittyent egyet, jelezve egy másik bejövő hívást.
- Ma délután? - kérdeztem. Amikor beleegyezett, azt mondtam: - Le kell tennem… ne haragudj… valaki hív.
Elköszöntünk, és felvettem a másik hívást.
- Szent szar, Grace, hányszor kell téged megcsörgetni, mire felveszed? Tizennyolcszor, hússzor? Százszor? - Isabel volt az, nem hallottam róla a baleset utáni nap óta, amikor elmondtam neki, hol van Jack.
- Csak hogy tudd, suliban voltam, és kinyírtak volna, ha órán cseng a telefonom.
- Nem voltál suliban. Mindegy. Segítened kell. Anyám látott még egy agyhártyagyulladásos esetet, a rosszabb fajtából, ahol melózik. Amikor ott voltam, levettem a muksó vérét. Három ampullával.
Pislogtam párszor, mire rájöttem, miről beszél.
- Hogy mit csináltál?! Minek?
- Grace, azt hittem, osztályelső vagy. Most leesett az ázsiód. Próbálj koncentrálni! Amíg anyám telefonált, úgy tettem, mintha ápolónő lennék, és vért vettem tőle. Csúnya, fertőzött vért.
- Te tudod, hogy kell vért venni?
- Igen, tudom, hogy kell vért venni! Ki nem tudja? Nem érted, amit mondok? Három ampulla. Egyet Jacknek. Egyet Samnek. Egyet Oliviának. Segítened kell áthozni Jacket a klinikára. Ott van frigójukban. Félek, hogy ha kiveszem, megdöglik a baktérium, vagy mit tudom én, mit csinál egy baktérium. A lényeg, hogy nem tudom hol a fickó háza, ahol Jack van.
- Be akarod injekciózni őket. Hogy elkapják az agyhártya gyulladást.
- Nem, a maláriát! Igen, te hülye! Hogy elkapják agyhártyagyulladást. A legfőbb tünete -tadamm! - a láz. És ha őszinték akarunk lenni, tojok rá, hogy beadod- e Samnek meg Oliviának. Samnél valószínűleg úgysem fog működni, mivel ő farkas. De arra rájöttem, hogy ha azt akarom, hogy segíts, elég vért kell szereznem, hogy jusson mindhármuknak.
- Isabel, amúgy is segítettem volna - sóhajtottam fel. - Mondok egy címet. Találkozzunk ott egy óra múlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése