18. fejezet - Karaoke sztárokkal
- Nos, döntöttünk – kezdte Rob, de nem nézett az idegenre. – Énekelünk, természetesen. A barátom Jerry, én pedig Tom vagyok. – Nem hiába lett Robból színész...
Amikor kiejtette a Jerry nevet, csak akkor nézett az idegen srácra, természetesen rezzenéstelen arccal. Egyetlen érzelmet nem lehetett leolvasni a szikla merev vonásairól. A srác nem vette a lapot, bőszen jegyzetelni kezdett.
- És mit szeretnétek énekelni? Duó lesz?
- Azt már nem! – kiáltott fel Orsi. – Úgy értem, külön énekelnek, és hogy kiegyenlített legyen a küzdelem, ti választotok nekik számot – mondta ellenvetést nem tűrő hangon a lány.
- Rendben! – vágta rá lelkesen a srác. – Körülbelül tizenöt-húsz perc múlva ti jöttök!
- Nem hiszem el, hogy rávettél erre... – morgott Kellan, majd kortyolt egyet a söréből.
- Jó buli lesz, hidd el! – válaszolta kuncogva Rob, majd ő is ivott.
Az a néhány perc, ami a felkészülésre volt, nagyon hamar elrepült, nem hiába, jó társaságban szalad az idő! Nézegették a körülöttük lévő embereket, az előadókat, és némelyiken jót is mosolyogtak.
- És akkor most jöjjön Tom! – jelentette be a srác, aki időközben felsettenkedett a színpadra.
- Készülj a halálra, tesó. Már feni rád a kaszáját!
-Köszi! – válaszolta Rob hatalmas mosollyal az arcán. Nagyon úgy tűnt, hogy biztos magában.
Rob időközben felért a színpadra, és teljesen úgy viselkedett, mint egy hétköznapi srác, aki izgul az első fellépése előtt.
- Sziasztok! – kezdett bele könnyed, társalgási hangon. – Most énekelni fogok valamit... – Elhallgatott egy pillanatra, és a srácra nézett, aki felvette tőlük a „rendelést”.
- Tom száma pedig a Moonlight Shadow!
- Te jóságos isten – motyogta maga elé Rob, majd a szám már indult is, ő pedig felvette a színész-álarcot, és énekelni kezdett.
The last that ever she saw him
Carried away by a moonlight shadow
He passed on worried and warning
Carried away by a moonlight shadow...
A lányok teljesen oda meg vissza voltak Rob hangjától. Sikongatva biztatták, és hangosan tapsoltak neki, amitől Rob teljesen fellelkesült, és beleadott apait, anyait. A refrénnél (I stay, I pray, I see you in heaven far away) teljesen vadító volt, és észbontó pillantásokat vetett a lányok felé, akik egyszerre olvadoztak, és indultak be teljesen; és nem csak Orsi és Eszti, hanem a többi nőnemű is a teremben.
A számnak lassan vége lett, Rob pedig hatalmas ováció közepette elhagyta a színpadot, hogy átadhassa Kellannek, azaz Jerrynek. Kel lazán felmászott a színpadra, és várta az ítéletét, hogy vajon milyen számot is választottak neki.
- Nos, Jerry barátunk a mai estén Coolio Gangsta's Paradise-át kapta.
- Mit? – Kellan teljesen meglepődött, azt a számot nagyjából tízéves korában hallgatta utoljára, de azért még valamelyest emlékezett rá. – Ez nem ér, Ro... khm... Tom könnyebbet kapott – morgolódott magában, de a zene már ment is, és már nem lehetett visszakozni.
As I walk through the valley of the shadow of death
I take a look at my life and realize there's not much left...
Bár az elején kissé döcögősen ment, Kellan egész gyorsan belejött a ritmusba, és fél perc múlva már a kezével hadonászott az ütemere. Eszti és Orsi természetesen neki is ugyanúgy szurkolt, mint Robnak, és hangosan sikongattak, mikor Kellan csókot dobott feléjük, amikor épp nem kellett énekelnie. A közönség az ő produkciója alatt is tombolt, főleg a nők, meg egy-két eltévelyedett férfi, és Kel vigyorogva, hajladozva hagyta el a színpadot, és irtózatos boldogan vágódott be Orsi mellé az asztaluknál.
- Na, most mondjátok, hogy nem voltam király – villantott rájuk egy Colgate reklámba is beillő mosolyt.
- Ó, szuper voltál! – lelkendezett Orsi. – Nem is tudtam, hogy így tudsz „énekelni”.
- Bizony – helyeselt Kel. – Nem csak Blue-ban vagyok otthon!
Erre a kijelentésre mindenki elnevette magát, a hangulat egyszerűen szuper volt, a korábbi veszekedésnek már nyoma sem volt. Rob vetett egy sanda pillantást barátjára, majd a színpadon megjelenő srácot kezdte szuggerálni.
- És most pedig következik az előbb énekelő Jerry és Tom kérésére Clover és Sam!
A lányok gyilkos pillantásokkal mérték végig a két srácot, és hevesen tiltakozni kezdtek. Ők nem mennek ki! – hajtogatták egyre, de a fiúk meggyőzőképessége most is erősebb volt.
- Amúgy, ki találta ki ezt a két nevet? – kérdezte Eszti megrökönyödve.
- Én! – felelte büszkén Rob. – Valahogy vissza kellett adnom a Tom és Jerry poént.
- Már csak Alex hiányzik! – nevetett fel Orsi, majd ő is felállt, és tett egy lépést a színpad felé, ahol már csak rájuk vártak.
- Rob... Én nem is gondoltam volna rólad, hogy ilyen meséket szoktál nézni... – mondta komoly arccal Eszti.
- Hát.. izé... – hebegett Rob össze-vissza. – A Paula és Paulina jobb lett volna?
- Na ne! – ámuldozott Kellan. – Te azt is nézted?
A választ már nem hallották meg a lányok, ugyanis elindultak a színpad felé. Orsi nagyon „lovagiasan” előreengedte barátnőjét. Közben megérkezett a két srác is, és karba font kézzel várták Eszti ítéletét.
- Most pedig következzen Britney – Everytime című száma Sam kíséretében!
Eszti szemmel láthatólag végiggondolta az életét, majd a zene elkezdődött, és már nem volt menekvés. Énekelni kezdett.
Notice me, take my hand
Why are we strangers when
Our love is strong
Why carry on without me...
Rob közben előkapta az öngyújtóját, Kellan meg összelopkodott néhány asztali mécsest, Orsi pedig a kezeit feltartva, és jobbra-balra mozgatva bíztatta barátnőjét. Eszti nem véletlenül nem énekelt eddig túlzottan sokat, hiszen nem volt egy kifejezetten jó énekhanggal megáldva...
De barátai így is tökéletesen élvezték előadását, és akkora tapsviharral jutalmazták érte, amekkorát Eszti még sosem kapott.
- Nagyon ügyes voltál! – visította Orsi, majd megölelte a lányt, aztán ő is felment a színpadra. Eszti fogadta a fiúk gratulációit, majd ő is a színpadra szegezte figyelmét.
-Clover száma pedig Xtina – Genie in a bottle!
Orsi arcán hatalmas mosoly futott át, majd kezében a mikrofonnal kezdett énekelni.
Oh...
I feel like I've been locked up tight
For a century of lonely nights
Waiting for someone
To release me...
Kellan és Rob átszellemülten – és enyhén spiccesen – csápoltak az első sorban, szemmel láthatólag teljesen átadták magukat a zenének. Eszti kicsit hátrébb állt meg, így simán meghallotta a mögöttük álló asztaltársaság megjegyzéseit:
Rázd a csípőd, cica!
Mindig is bírtam a szösziket!
Eszti hálát adott az égnek, amiért a fiúk ezeket a megjegyzéseket nem hallották...
Orsi bravúros előadását hangos éljenzés és füttykoncert zárta, de a lány, ahelyett, hogy lejött volna a színpadról, odament a bemondó sráchoz, és halkan váltott vele pár szót. Esztiék értetlenül figyeltek a színpad elől, és nem értettek semmit. A bemondó csávó egy darabig figyelmesen hallgatott, majd elvigyorodott, bólintott egyet, és mikrofonnal a kezében kiállt a színpadra. Orsi csak sejtelmesen és huncutul vigyorgott barátaira, miközben a bemondó felkonferálta a következő számot.
- Nos, kedves mindenki, akik megtiszteltetek minket jelenlétetekkel! Úgy tűnik, hogy ma még több fenomenális produkcióban lesz részetek, ugyanis most kaptam az információt, hogy az imént fellépő négy sikerelőadó egy közös számmal is színpadra lépne. – Orsi majdnem elnevette magát, amikor meglátta Kellan és Rob ábrázatát; a fiúk állát a földről kellett összevakarni. Először Eszti se tudta, hogy ez most mi, de úgy gondolta, hogy egyszer élnek, és már fent is volt a színpadon Orsi mellett.
- Hát ezt jól kitaláltad – mondta barátnőjének, majd intett a fiúknak, hogy csipkedjék magukat.
- És amit előadnak, nem más, mint Madonna nagysikerű slágere, a La Isla Bonita.
- Na ne – szörnyülködött Rob és Kellan is, de a lányok hatalmas szemeinek nem tudtak ellenállni. Orsi kezdte el a dalt, majd Eszti folytatta.
Last night I dreamt of san pedro
Just like I'd never gone, I knew the song
A young girl with eyes like the desert
It all seems like yesterday, not far away
Az előbbi férfiak hangosan kezdtek füttyögni, és egyre inkább ordítozták a „Cica, tekerd a csípőd!”, és hasonló szövegeket. Robéknak ez igazán nem tetszett, mert már ők is felfigyeltek rá, de inkább próbáltak a számra összpontosítani. Amíg a lányok nem figyelnek oda rájuk, addig megpróbálják visszafogni magukat.
Eszti után Kellan énekelt, de a részeg pasasok csak nem nyugodtak le a színpad előtt, sőt, egyre trágárabb dolgokat kiabáltak be a lányoknak. Rob ekkor elégelte meg a dolgot. A lányok felé fordult, és elkezdte őket lehúzni a színpadról.
- Lányok! Megyünk. MOST! – Esztiéknek nagyon nem tetszett ez a hangnem, de gondolták, ezt majd kint közlik a fiúkkal, ugyanis most már Kellan is csatlakozott hozzájuk. De ha a fiúk azt hitték, könnyű dolguk lesz a kijutással, hát tévedtek.
Négy Kellan-formájú figura állt eléjük, és mogorván követelték:
- Hé, kisfiúk. Hova viszitek a lánykákat? Miért nem hagyjátok őket itt nekünk?
- Bocs srácok, megy a buszunk! – szólt Kel, majd erősen megszorította Orsi kezét, és közelebb húzta magához. Rob észrevette a mozdulatsort, majd ő is így tett, Esztivel.
- Oh, milyen vicces hangulatban vagy! – mondta ironikusan a másik tag.
- Nem akarunk balhét, csak haza szeretnénk menni – szólalt meg Rob is. Ezt talán nem kellett volna...
- Nos... – mondta az egyik szőke arc. – Mi is azt szeretnénk, ha hazamennétek, de... Egyedül.
- Csak nem képzeled, hogy itt hagyjuk őket? – Kellan kapva-kapott az alkalmon, finoman a háta mögé taszította Orsit, majd közelebb lépett az ismeretlenhez.
Az állta Kel tekintetét, és ő is előrelépett egyet. A lányok döbbenten figyelték a kialakuló helyzetet, még megszólalni is képtelenek voltak.
Rob észrevétlenül a barátja mellé állt, és kinézett magának ő is egy hapsit.
Orsi Esztire nézett, majd közelebb húzta magához barátnőjét, és halkan, magyarul suttogni kezdett neki.
- Ha ezek itt most egymásnak esnek, akkor abból hatalmas botrány lesz... Egyrészt túlerőben vannak, másrészt pedig a média kicsinálná őket, szóval valamit tennünk kell...
- Egyetértek – válaszolta Eszti, majd egy pillanatra elgondolkodott. – Az lesz, hogy...
- Óh, ugyan már! – kezdte Orsi nevetgélve, behízelgő hangon. A fiúk közé állt, és óvatosan tolta hátrébb őket. – Nem kell veszekednetek miattunk... Az lesz, hogy ti szépen most hazamentek, mi pedig megyünk utánatok!
- Igen-igen – bólogatott hevesen Eszti. – Nem kell minket féltenetek... – bűbájos mosoly jelent meg arcán, amit Rob és Kel nem tudtak mire vélni. Viszont, ismerték már annyira a lányokat ahhoz, hogy tudják, valami van a háttérben. A két srác kisétált az ajtón, szúrós pillantásokkal méregteve az idegeneket.
- Jól döntöttetek! – harsogta az egyik, majd kezével az asztaluk felé intett. – Nem okozunk csalódást!
- Abban biztosak vagyunk – mondta Orsi, némi iróniával a hangjában. Most, hogy a spicces fiúk az ajtón kívül voltak, némiképp megnyugodott a lelke.
- Mit hozhatok inni nektek? – csendült a következő ismeretlen hang.
- Kérünk két Bloody Mary-t! – válaszolta Eszti.
- Vodka és paradicsomlé? – kérdezte tőle fintorogva Orsi, természetesen az anyanyelvükön.
Körülbelül tíz perc fesztelen fecsegés után a lányok elindultak a mosdó felé. Úgy vélték, hogy kijuthatnak a hátsó ajtón, ahonnan már egyenes út vezet a szökésig. De ezt egy kicsit elszámították, ugyanis az ajtóban három brutális szekrénycsávó tántorgott részegen, amitől a lányok ijedten torpantak meg.
- Most mi legyen? – kérdezte Eszti tanácstalanul, mire Orsi gyorsan behúzta maga után a mosdóba. Eszti értetlenül figyelte barátnője ráncolódó szemöldökét, és forgolódását. – Orsi, jól vagy? Mit művelsz?
- Persze, jól, csak... gondolkodom – mondta, majd hirtelen barátnője felé fordult, és vázolta a helyzetet. – Nos, ha már úgyis Clover és Sam vagyunk – kezdte vigyorogva –, akkor itt az ideje egy kicsit belehúznunk. Látod ott fent azt az ablakot?
- Jézusom, te megőrültél...
- Dehogyis, tök nagy, simán kiférünk rajta, és nincs is olyan magasan. – Odaállt az ablak alá, majd Esztire nézett. – Na, gyere már, tartok bakot.
- Ura Isten, ezt nem hiszem el – csóválta Eszti lemondóan a fejét, majd Orsi segítségével felmászott az ablakpárkányra. – Oké, de én hogy szedlek majd ki téged?
- Nyugi, nincs gáz, simán felmászok. Csak ugorj már ki.
- Hogy te mindig mindenre rá tudsz venni... – szörnyülködött Eszti, de aztán kicsit megenyhült, és felkészült a tornamutatványra. – Na, de hát egymás nélkül semmit, nem igaz? – kérdezte, majd leugrott az épület tövébe. Orsi tompa puffanást, majd egy kis nyögést hallott, de Eszti biztosította róla, hogy nincs semmi baja. Orsi felállt a radiátorra, majd ügyesen felhúzta magát az ablakba, és Eszti mellett ért földet.
- Ez nem ér, te még csak el sem estél – morgolódott Eszti fájós térdét dörzsölgetve, mire Orsi halkan kuncogni kezdett.
- Négy évig szertornáztam – adta meg a választ a fel nem tett kérdésre.
- Aha, úgy mindjárt más. Na, de hol vannak a fiúk? – nézett körbe Eszti, miután kiértek a parkolóba. – Nem itt volt a kocsi?
- De igen, én is pontosan így emlékszem. Nem hiszem el, hogy itt hagytak minket!
- Azt hiszem... – morgott Eszti. – Kinyírom őket... Mégpedig a saját kezemmel!
- Én pedig a tettestársad leszek! – bólogatott egyetértően Orsi, majd gyorsan körbenézett, hiszen a terep még nem volt teljesen biztonságos. – Menjünk! – mondta végül, majd igen feszített tempóban szedni kezdték a lábaikat hazafelé.
Körülbelül fél órája lehettek már úton, amikor az eső csepegni kezdett, és Orsi nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Leült a járda közepére, és nagyokat sóhajtva így szólt:
- Vigyél haza a hátadon! – Orsi akkora szemeket meresztgetett barátnőjére, amekkorát még a fiúkra sem szokott. Eszti letaglózva állt előtte, és nem hitte el a fülének, amit az imént hallott.
- Hogy mit parancsolsz? – nyögte ki végül udvariasan. Már túl fáradt, és túl mérges volt ahhoz, hogy erre valami hasonló vicces felelettel álljon elő. – Orsi, kérlek szépen, állj fel onnan, és most azonnal induljunk tovább, mert még ma el akarom kapni őket!
- Rendben – válaszolta végül a szöszi. – Most azonnal! Csak azt bánom, hogy egyikőnk sem hozott magával mobilt... Úgy legalább esélyünk lett volna arra, hogy hívjunk egy taxit... Na de így...
Az utóbbi megállásuk óta nem telt el tíz perc, amikor Eszti jéggé dermedve állt meg az út közepén. Ugyanis azóta letértek a járdáról, úgy vélték, hogy az út közepén sokkal jobb menni.
- Mi van? – kérdezte Orsi vontatottan.
- Te nem hallod? – suttogott vissza Eszti.
- Mit? – elhallgatott egy pillanatra. – Ezek csak... kutyák?! – mondta ki az utolsó szót szörnyülködve. Lassan fordultak hátra, ahol egy három-négy kutyából álló falka várta kíváncsian a lányok lépését.
- Csak? – Eszti enyhén bepánikolt. – Te ugyanazokat a kutyákat látod, mint én? Ezek bazi nagyok – vinnyogott, és igyekezett nem túl hangos lenni, és nem tenni hirtelen mozdulatokat. A kutyák elindultak feléjük, és már Orsi is kezdett kétségbe esni, és egyre gyorsabban hátráltak, amikor egy elég hangos dudálás és a kerekek fékezése szétkergette a fenevadakat.
Egy kamion állt meg az út szélén, és az ablakon egy fogatlan, idős bácsika nézett le a lányokra.
- Hölgyeim? Merre tartanak? Nem szerencsés az éjszaka közepén egy ilyen elhagyatott úton mászkálni. – Az öregnek volt némi tájszólása, de azért a lányok nagy nehezen megértették.
- Jó estét uram! Épp Londonba igyekeztünk – mondta Orsi határozottan, bár már alig állt a lábán.
- Londonba? Gyalog?! – A bácsika úgy nézett a lányokra, mintha értelmi fogyatékosok lennének. – Tudják, hogy az innen huszonöt kilométer? – csóválta a fejét.
- Igen, tudjuk – húzta el a száját Eszti. – Csak az a helyzet, hogy egyikünknél sincs mobil, amin tudnánk taxit hívni, és akikkel voltunk, jól ott hagytak minket.
- Hát... ha megfelel maguknak útitársnak egy ilyen vén róka, mint én vagyok, akkor felszállhatnak. Én elviszem magukat szívesen, gurulva mégis csak gyorsabb, mint azokban az életveszélyes cipellőkben. Nem is tudom, hogy tudnak... – kezdte volna a bácsika, de Orsi közbevágott.
- Jó lenne, nagyon szépen köszönjük!
A lányok bemásztak a kamionba, ahol ment a fűtés is. Kint már eléggé eláztak, és a lábuk is nagyon fájt, úgyhogy nagyon jó volt végre leülniük.
A bácsika nagyon rendes volt, ígéretéhez híven elvitte őket Londonba, és olyan helyen tette csak ki őket, ahol bizonyosan tudtak taxik keríteni. Orsiék mindent köszöntek neki, és igazából nem is tudták, hogy jutottak volna haza, ha nincs ez a kedves úr.
- Na, most, hogy ismét érzem a lábaimat – kezdte Orsi –, vegyünk valahol egy nagy kávét, és keressük meg ezt a két jómadarat!
- Igen, egyetértek... Egy kávé most tényleg jól jönne – helyeselt lelkesen Eszti, majd a két lány – immár ismerősebb terepen – elindult egy kis kávézó felé, ami éjszaka is nyitva tart.
Nem töltöttek el a helyiségben sok időt, csak kifizették a két italt, majd a papírpoharaikat szorongtatva indultak el hazafelé.
Folyamatosan be nem állt a szájuk, azt tervezgették, hogy milyen módon ölik meg a két srácot...
Érdekes, hogy nem egy forró fürdőre és pihe-puha ágyukra vágytak, hanem arra, hogy minél előbb kérdőre vonják Kelt és Robot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése