Sz.J.G.-Akezdetek- Jan. 5-8

Január 5., hétfő”

Végre suli!!! Oké, ez egy kilencedikes szájából rém

természetellenesen hangzik, de komolyan. Konkrétan halálra

untam magam a szünetben. Illetve eleinte elvoltam, mert

kiolvastam az Anne Shirley folytatásait, plusz a francia nyelvű Kis

herceget (utóbbi pont egy délutánt vett igénybe), de ezenkívül

semmi. A nagyiékkal töltöttem sok időt meg anyuékkal, de a

délutánjaim és estéim rendszerint szabadok voltak, úgyhogy

semmi mást nem csináltam, mint olvastam, tanultam (gondolom,

ez még furább), megírtam és elküldtem a suliújság cikkeit, és

próbáltam deszkázni. Csak közben esett egy nagy adag hó,

úgyhogy az utóbbiról le kellett mondanom. Viszont Cortez írt.

Szavahihetőség szempontjából ez nagyon fontos. Igaz, nem azt és

nem úgy írt, ahogy reméltem, ezért sem vagyok annyira oda a

dologtól. Szóval annyi történt, hogy a közösségi portálon kaptam

egy üzenetet (ami körüzenet, tehát láttam a további címzetteket is,

köztük Edinát (!!!)). Az üzenet rövid volt, tömör, és semmit nem

tudtam kezdeni vele, ugyanis annyira nem volt személyes, hogy

akár egy vadidegen is küldhette volna. Bemásolom.

Antai-Kelemen Ádám (Cortez) üzenete: Boldog új évet! C.

Hát, ez nem egy nagy durranás.

Virág reggel a kapuban várt, tegnap este ért haza a síelésből,

úgyhogy idén először találkoztunk. Miután kellőképpen kiörültük

magunkat (apu furán nézett, kamaszlányos öröm, ugráltunk, mint

két hülye ), egymás szavába vágva meséltük el a szünetünket.

– A síelés dögunalom volt. A szilveszterről nem is beszélve. A

szálloda valami kabaré-előadást tartott. Rémes volt. Ráadásul a

vendégek totál nyomik voltak, vagy felnőttek, vagy kisgyerekek.

Egy korombeli sem volt, úgyhogy a zenelejátszóm megmentette az

életem – magyarázta.

– Oké, én szilveszterkor Simseztem. Ki a nagyobb lúzer?  –

kérdeztem. Virág csendben gondolkozott.

– Nyertél – közölte nevetve. Na ja. Ez tény. Viszont a simjeim

igen jól vannak, előléptették őket a munkahelyükön, és még partit

is adtak, aminek következtében szereztek plusz négy új barátot.Apu vitt minket suliba, és a dombon lefelé haladva már

éreztem, hogy a szívem felugrik a torkomba. Mert, ahogy

kiszálltunk a kocsiból, ott volt Ő. A lépcső mellett ácsorgott, a

snowboard dzsekije zsebébe dugott kézzel, laza mosollyal az

arcán. Te jó ég! Az egész téli szünet alatt a fotóját bámultam,

mégis. Ezer fotó sem adja vissza azt a lazaságot, ahogyan élőben

viselkedik. Wow. 

– Boldog újévet – léptünk oda Virággal a fájdalmasan hideg

időben ácsorgó Cortezhez, Ricsihez és Zsoltihoz.

A fiúk boldog újévet kívántak, és folytatták a beszélgetést.

– Azt mondod, napi tíz órát lenyomtál? – csodálkozott Ricsi.

– Nem folyamatosan, azért ettem közben, de aha – bólogatott

Zsolti.

– Miről van szó? – kérdezte Virág.

– Erről – vette elő a telefonját Zsolti, és a fotógalériát

megnyitva odaadta a készüléket.

– Szép dob – adta tovább nekem Virág a telót, amikor megnézte

a képet. Én is rápillantottam a kijelzőre. Nem értek a dobokhoz, de

biztos szép.

– Ez a tiéd? – kérdeztem, amikor visszaadtam.

– Aha – mosolyodott el büszkén. – Karácsonyi ajándék.

– Hú! – csettintett Virág. – Képzeljétek, kaptam egy kutyust!

– Komoly?

– Igen. Egy kölyök spánielt. Pete Wentz – mesélte Virág

csillogó szemmel. A fiúk értetlenül egymásra néztek, majd kitört

belőlük a röhögés. – Mi az? Mit nevettek? – csodálkozott Virág.

– Hogy telt a szünet? – fordultam Cortezhez.

– Kösz jól. Neked? – kérdezett vissza.

– Eltelt – vontam meg a vállam mosolyogva.

– Na, kinek volt a legkúlabb szünete? – lépett hozzánk hirtelen

Dave, amikor kiszállt az apukája kocsijából.

– Corteznek. Végül is New Yorkban volt – vágta rá azonnal

Ricsi, mire Cortez mosolyogva megvonta a vállát. Dave hezitált

egy pillanatig, végül belátta, hogy valószínűleg  tényleg Cortez

szünete telt a legjobban.– Jó. De kinek volt a legkúlabb szünete itthon? – dörzsölte

össze a tenyerét.

– Zsoltinak. Dobszerkót kapott – felelte Ricsi. Dave unottan az

ég felé nézett.

– Ez nem igaz! Engeded, hogy végigmondjam? Kösz – bólintott

türelmetlenül, és már bele is kezdett abba, hogy a téli szünet alatt

beújított valami videószerkesztő  programot, ami hihetetlen

effektekre képes. Vagy mi.

– Ez egyáltalán nem kúl. Én dobolok! – szállt vitába Zsolti.

Itt következett egy kisebb vita, hogy melyikük a kúlabb,

úgyhogy Virággal úgy döntöttünk, mielőtt szétfagyunk, inkább

bemegyünk. A portán felmutattuk a belépőkártyát, aztán beléptünk

az aulába. A karácsonyi díszeket lebontották, a helyén maradt a

megszokott, minimál dizájn, úgyhogy rögtön rádöbbentünk, a laza

december után beállt a kőkemény január, a maga rideg, unalmas,

lehangoló valóságában. Óriási. Ráadásul Máday a Jeanne d’Arcszobor mellett állt, és összehúzott szemmel pásztázta a belépő

diákokat.

– Krisztina, ez még a szilveszteri smink rajtad, vagy a Moulin

Rouge-ba készülsz fellépni? – kiáltott rá az előttünk haladó

tizenkettedikes lányra. Kriszti döbbenten megtorpant, és az ig.

helyettesre meredt. – Haza vagy az irodámba? – kérdezte Máday,

mire a lány az irodát választotta. Nem titok a Szent Johannában,

hogy Máday igen érzékeny a feltűnő sminkre, éppen ezért tart az

íróasztala fiókjában sminklemosót, körömlakklemosót, arctisztító

tonikot. Érdekes.

Kiszedtük az angolcuccunkat a suliboxból, és lementünk

duplaangolra. A nyelvi előadóban már szinte minden

osztálytársunk bent volt, úgyhogy a helyünkre ülve megpróbáltunk

minden irányban váltani pár szót a többiekkel. Szerettem volna

hátrafordulni, hogy Cortezékkel beszéljek, de Jacques mindenképp

meg akarta mutatni a Párizsban készült képeit, úgyhogy a digitális

gépének a kijelzőjét nézve hallgattam az élménybeszámolóját. Mr.

O’Realy becsöngetéskor bejött, és felajánlotta, hogy az első órán

beszélgessünk a szünetről. Éppen Kinga ecsetelte, hogy milyen

végtelenül zsúfoltan telt a téli szünete (mellesleg nem sokan figyeltek rá), amikor Arnold megérkezett. Csak hét percet késett,

ez azért tőle nagy dolog. Jó volt újra látni, tényleg hiányzott a

szünet alatt, ráadásul szörnyen unalmas volt egyedül

Honfoglalózni.

– Szia. Boldog újévet – suttogtam, miközben az ölébe vette a

táskáját és leült.

– Neked is – bólintott, és kinyitotta a katonai hátizsákját.  –

Tessék. Szuvenír – nyomott a kezembe egy gyűrött

ajándékzacskót.

– Ezt miért kapom? – döbbentem le, miközben kivettem a

zacskóból egy cannes-i képes útikönyvet, egy kulcstartót és egy

képeslaptömböt.

– Így szokás – bólintott Arnold, és átnyúlva előttem, megbökte

Virágot. – Tessék. Szuvenír.

– Mi? Nekem? – döbbent le Virág, aki szintén egy kulcstartót

kapott.

– Köszönöm szépen – lapoztam bele a könyvbe, miközben

Arnold suttogva mesélni kezdte, hogy mit nézett meg.

Kémián Gondos nagy ívben tett arra, hogy ez az év első

kémiaórája, leteremtett minket azzal, hogy nyakunkon a félév, és a

bukásra állók szedjék össze magukat. Hát, vannak egy páran.

Minden tárgyból. Egyébként a jelek szerint ez senkit nem visel

meg túlzottan, a fiúk egész nap arról beszéltek, hogy a szünetben

ki milyen „tévésorozat-maratont nyomott le”. Ami valami olyasmit

jelent, hogy végig DVD-ztek, kábé napi nyolc-tíz részt. Te jó ég!

Olvasókör után otthon megcsináltam a leckém, aztán kimentem

Virággal megsétáltatni Pete Wentzet. Mármint a kutyát.

Az idei első tanítási nap: 5/5 – komolyan hiányzott.

Cortez: 5/5* – már csak azért csillagos ötöst kap, mert végre

láttam. 

Arnold: 5/5 – tök kedves, hogy hozott szuvenírt. 

Olvasókör: 5/5 – ma a Brontë nővérekről beszélgettünk. 

Vacsora: 5/4 – végre egy étel, amit képtelenség elrontani.

Rántott hús sült krumplival. Hurrá! Sulirádió: 5/5* – Red Hot Chilli Peppers/nap volt, Máday

kivételével ennek mindenki örült.

Tv sorozatok: 5/1 – tök ciki, egyáltalán nem tudtam

hozzászólni… Ugyanis egyiket sem ismerem. 

Január 6., kedd

Ma a fiúk továbbra is a sorozatokról beszélgettek, Robi és

Andris Hősök/fanok, Cortez, Ricsi, Zsolti és Dave valami Szökést

istenítenek, de még Jacques és Gábor is közölte, hogy nézik a

Lostot. Sőt, Virág elmondta, hogy mindegyiket ismeri, és látott pár

részt. Én meg még mindig nem tudom pontosan, hogy miről van

szó, abszolút nem vagyok jártas a témában. Arnold szerint ez nem

baj.

– Miért akarod annyira látni? Ha nem érdekel, ne nézd meg

csak azért, hogy hozzá tudj szólni – tanácsolta, miközben az

udvaron álltunk.

– Jó, de mindenki nézi – érveltem, kissé nevetségesen. Arnold

rosszalló arckifejezését látva inkább témát váltottam. – Elkezdtem

a Robinson Crusoe-t.

– Tetszik?

– Aha – bólintottam. Ezután Arnolddal könyvekről beszéltünk,

Virág pedig a megfagyott havat rugdosta.

A téli szünetből egyébként hamar visszazökkentünk a normál

kerékvágásba, a legtöbb tanár a félévi jegyek javítására hívta fel a

figyelmünket, na meg a tanulmányi versenyekre. Suli után otthon

belevetettem magam a tanulásba, mivel a héten legalább három

témazárót írunk. Ráadásul a gépkorlátozásom újra él, tehát napi

egy óra net, ami összesen arra elég, hogy megnézzem az e-mailem

és felmenjek msn-re.

Kardos: 5/5 – hivatalosan is benevezett a műveltségi és irodalmi

versenyre. Nagyon bízik bennem. Remélem, nem hozok rá

szégyent. 

Töri: 5/2 – Barka beígért egy gigantikus témazárót.Suliújság: 5/5 – ma megjelent a januári szám. Egy csomóan

gratuláltak az ajánlóimhoz.

Edina: 5/1 – egyre több szünetben jön át a termünkbe, és Cortez

körül lebzsel. 

Sorozatok: 5/1 – Komolyan, egyet sem ismerek! Arnold szerint

pont ettől vagyok  „egyéniség”, de ezt kötve hiszem. Inkább ettől

vagyok ultrabéna. 

Január 7., szerda

Első órán, nyelvtanon Kardos kiosztotta az egész órás feladatot

az osztálynak, kivéve három diákot, Kingát, Arnoldot és engem.

Mivel mi mindhárman suliversenyre megyünk, Kardos

előreültetett minket, és velünk külön foglalkozott. Kinga a

versmondó verseny résztvevőjeként a hangsúlyt gyakorolta, mi

Arnolddal a műveltségire megyünk, úgyhogy átnézhettük a tavalyi

feladatsort.

– Mi lesz az irodalomversennyel? – kérdeztem Kardost, mert

feltűnt, hogy erről nem esett szó.

– Jövő hétfőn lesz, délután – felelte.

– Olvasókör helyett?

– Igen – bólintott.

– És az a verseny miből áll? – érdeklődtem.

– Fogalmazás.

– Miből?

– A plagizálás és előre elkészített dolgozatok kivédése

érdekében, ez a verseny kezdetekor derül ki – magyarázta, én

pedig ledöbbentem. Micsoda? Erről nem volt szó!

Kémián Gondos szintén a jövő heti kémiaversenyről beszélt, a

mellettem ülő Ricsi falfehéren bólogatott, amikor a tanár közölte,

hogy benevezte a legkiválóbb tanítványát, Ricsit, valamint Kingát.

(Arnoldot csak azért nem, mert ő megy sakkra és műveltségire is,

az utóbbi pedig ütközik a kémiaverseny időpontjával.)

– Mit fogsz csinálni? – suttogtam Ricsinek, aki idegesen dobolt

a tollával.– Fogalmam sincs. De valamit kitalálok – bólogatott nem túl

meggyőzően. Szegény.

A jövő heti iskolai verseny lázban tartotta a diákokat, már ami a

jó, illetve a jobb tanulókat illeti. A többi Szent Johannás inkább a

félévi miatt görcsölt. Merthogy jövő hét pénteken, a versenyek

kihirdetésekor azt is kiosztják.

Tesi előtt az öltözőben Virágra vártam, miközben Kinga és az

a-s lányok beszélgetését hallgattam.

– Kétlem, hogy versmondásban bárki megverhet – jelentette ki

Kinga, miközben meghúzta a szoros copfját. Ebben egyébként én

sem kételkedem. Beszélni, azt tud.

Edina felállt a padról, felhúzta az egyenmelegítője cipzárját, és

megigazította magán.

– Nem tudom. Iskola után tanulmányi versenyen részt venni.

Hogy is mondjam? Lúzer dolog. Az igazán népszerű diákok nem

foglalkoznak ilyennel – vonta meg a vállát. Kinga felvont

szemöldökkel meredt rá, szerintem először azt hitte, hogy rosszul

hall.

– Nézd, Edina – tette Kinga csípőre a kezét. – Te ostoba vagy.

Ezt mindenki tudja. Lehet, hogy népszerű, de ostoba – kezdte,

mire mi, Virággal elkerekedett szemmel néztünk rá. Hát, nem

kertel, megmondja, amit gondol. – Ellenben itt vagyok én, aki

okos és népszerű is. Nem hinném, hogy bárki lúzernek gondol,

mert indulok tanulmányi versenyeken. Arról nem beszélve, hogy

nyertes vagyok. Úgyhogy tartsd magadban a homályos, egyszerű

mondatokból kierőlködött gondolatmeneted – vigyorgott Kinga,

mire Edina visszaült a padra, és elgondolkodott. Vagy mi.

Kinga szó nélkül kiment az öltözőből, mi pedig Virággal

követtük.

– Kinga, ezt jól megmondtad! – nézett rá Virág csillogó

szemmel. Kinga csípőre tett kézzel megállt, és a plafonra nézett.

– Ügy unom, hogy mindig meg kell magyaráznom a dolgokat.

Pedig olyan rémesen egyszerű. Négyfajta diák van. Sorrendben

tehát a népszerű és okos, mint én. A népszerű, de buta, mint Edina.

Az okos, de népszerűtlen, mint Reni…– Hé! – tártam szét a karomat felháborodottan. Ezt mégis hogy

gondolja? Oké, tényleg nem tudják annyian a nevem, mint

Kingáét, de csak mert ő egy diktátor!

– És végül az utolsó kategória – hagyta figyelmen kívül a felháborodottságom – a se nem okos, se nem népszerű. Mint például

Virág – fejezte be.

Hát, ezt jól megkaptuk. Virággal döbbenten néztünk egymásra.

Ennyi. Egy diákrangsor, aminek az alján állunk. De, remélem,

csak Kinga szerint. A tornaterem egyik felében a fiúk fociztak, a

másik oldalon pedig felálltunk tornasorban, a négy a-s lány, és mi

hárman, miközben Korponay a naplóval a kezében állt előttünk.

– Tehát a félévi jegyek alakulása a következő… – kezdte. Nem

lepődtünk meg. Öt szín ötös és mi, Virággal.

– Bencze, ez hármas marad – rázta a fejét a tanárnő, Virág

pedig megvonta a vállát.

– Rentai – lapozott hozzám, és láthatóan nagyon számolt. – Az

órai munkád pocsék. A futás szintén. A jegyeid szélsőségesek,

vagy jó, vagy rossz.

Korponay nagyon agyalt, hogy miként lehetne jobb jegyet adni

nekem.

– Látom, az összes tárgyból kitűnő vagy, kivéve a rajzot.

Nézzük, hogy lehetne a testnevelésjegyed feltornászni ötösre.

– Nehezen – tettem hozzá, mire a tanárnő bólintott.

– Mivel a szünet előtt részt vettél a korcsolyázáson, és láttam,

hogy igen jól tudsz, adok egy órai munka ötöst. Viszont csak úgy

tudom megajánlani a félévi ötös jegyed, ha most pénteken is részt

veszel a programban, és le tudom osztályozni.

– Rendben, köszönöm – bólintottam.

– Tanárnő – jelentkezett Virág. – Én is javíthatok a

korcsolyázással?

– Bencze, téged csak esni láttalak – csapta össze a naplót

Korponay, majd belefújt a sípjába, ami azt jelenti, hogy futás.

Óra végén Virággal kissé lelombozódva pakoltunk a

szekrényünkbe, valahogy nem volt jó kedvünk. Nekem azért, amit

Kinga mondott, meg mert Cortez egész nap egy árva szót sem szólt hozzám, Virág meg csak úgy szomorú volt, ő emós, nála ez

tök normális. Úgyhogy ilyen nyomottan értem haza.

– Mi volt a suliban? – kérdezte anyu, amikor beléptem az ajtón.

– Depresszió, melankólia, fájdalmas és megalázó leminősítés,

félévi roham, tanulmányiverseny-hajrá… csak a szokásos –

vontam meg a vállam, mire anyu összevont szemöldökkel

méregetett.

– Ez nem vicces – rázta meg a fejét aggódva.

– Jó, oké – tettem fel a kezem. – Szóval minden rendben.

Viszont fel kéne oldani a gépkorlátozást, a műveltségi vetélkedőre

kell készülnöm – magyaráztam.

– Persze. Jut eszembe – csettintett anyu. – Apád állítgatott kicsit

a laptopodon.

– Mit?

– Tudod, milyen fontos, hogy a kamaszok biztonságosan

internetezhessenek. Éppen ezért egy újabb, felnőtt tartalmak

megjelenítését korlátozó programot tettünk rá.

– De hát már volt rajta! – csodálkoztam.

– Igen, de az elavult. Ez egy újabb verzió. Csak a biztonság

kedvéért.

– Oké – vontam meg a vállam.

Később anyu feljött a szobámba, és beírta a gépemhez tartozó új

jelszót, ami után már netezhettem. Mivel Arnold várt a

Honfoglalón, csak felnéztem az msn-re. Enyhén megdöbbentem.

Mindenki online volt, azonban az állapota elfoglalt, vagy nincs a

gépnél. Ez még így rendben is lenne, ha, mondjuk, tanulnak

közben. De a legtöbb név mellett a „Szökést nézek”, „Smallville”,

vagy éppen a  „Heroes  RulZ” üzenet szerepelt. Tuti, hogy nem

normálisak, egy csomóan bukásra állnak, erre hétköznap délután

sorozatot néznek. A fiúk totál furák.

Kinga beszólása: 5/1 – azért ez rosszul esett.

Cortez: 5/1 – hozzám se szól. 

Honfoglaló: 5/4 – Arnold kétszer elvert, de egyszer ledöntöttem

a várát. A többi játékban a harmadik félt támadtuk közösen. Virággal kutyasétáltatás: 5/5 – most már ez is hozzátartozik a

délutánokhoz. 

Kvízpart: 5/5 – megdöntöttem az egyéni csúcsom, de muszáj

kikapcsolnom az agyam, mert száz kiló a fejem, úgyhogy lépek

olvasni.

Január 8., csütörtök

Ma első óra töri volt, és mivel témazárót írtunk, becsengetés

előtt már mindenki a teremben ült. Virág ceruzával próbált meg

puskát írni a kezére, persze ez nem sikerült, de mire tollal

próbálkozott volna, már becsengettek.

– Tanultál, ugye? – kérdeztem.

– Ahogy vesszük – vonta meg a vállát.

– De megkaptad az e-mailem? – néztem rá csodálkozva, mert

tegnap este még direkt átküldtem neki a rövidített összefoglalót.

– Persze, itt van – vett ki a zsebéből egy halom kis papírt. Oké,

én nem puskának szántam, de mindegy, a lényeg, hogy jól kell

megírnia, máskülönben bukta.

Barka Arnolddal együtt lépett be a terembe.

– Gyorsan, ülj le a helyedre – sürgette a tanárnő Arnoldot, aki

természetesen a szokásos tempóban ment a padjához, eszébe se

jutott sietni.

A témazáró lapok kiosztása után a tanárnő leült a tanári

asztalhoz, és csendben figyelte az osztályt. Az első félórát

végigírtam, közben próbáltam Virágnak súgni, de nehéz volt, mert

Barka abban a pillanatban odanézett, ahogy felemeltem a fejem.

Aztán bekopogtattak a terem ajtaján, és az infótanár lépett be.

– Elnézést, egy pillanatra – hívta magához Barkát, aki felállt, és

szúrós szemmel ránk nézett.

– Itt leszek az ajtóban, egy pisszenést se halljak! – szólt, és

megindult. Tölgyessy rákacsintott Andrisra, majd szigorú arccal

Barkához fordult, és susogni kezdtek valami

osztályozóértekezletről.Komolyan, egy pillanat alatt történt, Barka épp csak behajtotta

az ajtót (résnyire nyitva hagyva), és az egész osztály egyszerre

mozdult meg. Én egy karnyújtással átadtam Virágnak a

dolgozatom, aki őrült módjára kezdte másolni. Előttem Jacques

kinyitotta a könyvét, és sietve lapozgatni kezdte. Dave megnyomta

a telefonja gombját, a kivilágosodott kijelzőn azonnal megjelent a

rámentett puska. Gábor (aki már kész volt a sajátjával) kicsit a

padjára támaszkodva felállt, és az ajtót leste, hogy jelezze, ha a

tanárnő jön.  Ricsi a zsebébe gyűrt füzetlapot simítgatta ki, és

kereste a válaszokat, Andris és Robi pedig egészen eddig a

füzetükön ültek, most szálltak le róla, hogy kiírják a válaszokat.

Cortez hirtelen megbökte a vállam.

– Tudod az évszámokat? – kérdezte.

– Persze, diktálom – fordultam hátra a padjához, és suttogva

hadarni kezdtem a válaszokat. Gábor hirtelen feltette a kezét.

– Jön! – szólt, és leült. Hát, Gábort kábé másodszorra hallottam

megszólalni egész félévben, de ez mindenképp hasznos volt.

Virág gyorsan visszatette a padomra a dogám, én pedig

előrefordultam.

– Elnézést, már itt is vagyok – ült vissza a helyére Barka,

miközben mindenki ártatlan tekintettel bólintott. A tanárnő

szigorúan nézett végig az osztályon, várva, hogy ki próbál

puskázni, miközben fel sem tűnt neki, hogy két perc alatt szinte

minden témazáró lap megtelt kapkodva leírt válaszokkal. 

Kicsengetéskor Cortez megköszönte a segítséget, illetve

mondott egy „köszt”, és kiment a teremből.

– Hogy sikerült? – állt meg mellettem Arnold.

– Jól. Neked? – kérdeztem vissza.

– Mindent tudtam – bólintott. Ez, mondjuk, nem lepett meg.

– Milyen óra jön?

– Rajz – felelte Virág. Tuti, hogy lesápadtam. Csengetéskor

Vladár becsapta maga mögött az ajtót.

– A mai órán javítani lehet. Mondom, akik két jegy között

állnak. Bemáth András rajzol a négyesért, Felmayer Dávid az

ötösért, Nagy Zsolt a négyesért. A többiek tudják a jegyüket, a mai

munkájukat tehát nem osztályozom.Cortez megbökte a vállam, mire hátrafordultam.

– Veled mi van? – csodálkozott.

– Totál kettes – ráztam meg a fejem.

– Nem mehetsz a hármasért?

– Nem, pont kettes az átlagom – válaszoltam, és őrülten dobogó

szívvel vettem tudomásul, hogy Cortez érdeklődik. Hű. 

– Rentai – szólított meg a világ legellenszenvesebb hangja.

Vagyis Vladáré. – Megtisztelnél azzal, hogy nem fordítasz hátat az

órámon?

– Elnézést – fordultam vissza.

– Semmi probléma, már megszoktam, hogy engem ugyanúgy

semmibe veszel, mint a tárgyamat. Megjegyzem, ez a jegyeiden is

látszik – gúnyolódott, mire ráhajoltam a lapomra, és megpróbáltam

rajzolni egy fát. Nem sikerült. 

A szenvedéssel telt rajzóra után Kardos elkért a többi óráról,

(ahogy Kingát és Arnoldot is), és az infóteremben készített fel

minket (a többi irodalomra és műveltségire nevezett diákkal

együtt) a jövő heti versenyekre.

Suli után otthon semmi más dolgom nem volt, csak készülni a

versenyekre. Az étkezőasztalnál ülve kvízeltem a laptopomon,

miközben anyu a konyhapulton kinyitott szakácskönyvet

böngészte.

– Reni, Cortez hogy van? Rég hallottam róla – szólalt meg anyu

hirtelen, én pedig kissé ledöbbentem. Ez meg milyen kérdés?

– Azt hiszem, jól van. Már amennyire tudom. Kardos lezárta

kettesre.

– Ez nagyszerű hír – bólogatott anyu. Éreztem, hogy nincs vége

a beszélgetésünknek.

– Igen, szerintem is klassz – vontam meg a vállam. Anyu

továbbra is fürkésző tekintettel méregetett.

– És esetleg van köze Corteznek ahhoz, hogy mostanában ritkán

mosolyogsz és őrült módjára veted bele magad a tanulásba, csak

hogy lefoglald a gondolataidat?

Na, igen. A szakkönyvek. Csakhogy én mindig jó tanuló

voltam, úgyhogy ez nem jött be. Vagyis. Na jó, kit akarok átverni? A rajz kettesemen kívül mindenből kitűnő lettem (még a tesi

hiányzik), ráadásul úgy, hogy még a fizikát is meg tudtam tanulni

a szünetben, na meg az angolt, ami pedig nem az erősségem. Ja, és

Vladár bármennyire próbált megszívatni, ötös lettem művtöriből.

Oké, az átlagomat elnézve talán tényleg kicsit bepörögtem, csak

hogy ne foglalkozzak annyit a „Cortez-kérdéssel”.

– Ez csak a félévi hajtás – vontam meg a vállam, remélve, hogy

átverhetem anyut. Nem sikerült. – Oké – dőltem hátra a széken,

lehajtva a laptopom tetejét. – Cortezt nem érdeklem. Egyáltalán

nem.

– Ez még változhat – mosolyodott el anyu biztatóan.

– Kötve hiszem. Egy közös témánk volt, a korrepetálás. Amióta

meg nincs, témánk sincs. Ez van.

Anyu mondott volna valamit, de apu hazaért, úgyhogy

felfüggesztettük a beszélgetést.

– Lemaradtam valamiről? – nézett ránk felváltva, megérezve,

hogy a jelenléte megszakított egy bizalmas  „anya-lánya”

beszélgetést.

– Kamaszgondok – legyintett anyu.

– Például? – kérdezte apu. A felnőttek miért képesek úgy

beszélni, mintha jelen sem lennék? Egy pillanat alatt

megfeledkeznek rólam, és nyugodtan kitárgyalják, hogy mi a

gondom. Óriási.

– Csak egy kis fiúdolog – nézett anyu a plafonra, amolyan

„gyerekszerelem, de édes” nézéssel.

– Anya! – szóltam közbe riadtan, mert ez azért tök ciki.

– Fiú? Miféle fiú? Reni tizennégy éves kislány, milyen fiúdolog

lehet?

– Tizenöt leszek – szóltam közbe, de nem is figyelt rám, totál

elvakította az „egy szem lányomnak fiúügye van” téma.

– Jaj, semmi komoly, csak egy kis szerelem – közölte anyu, én

meg totál elvörösödött fejjel nyitottam fel a laptopom és kvízeltem

tovább.

Mondanom se kell, apu egész este a kamaszok felvilágosító

könyvét böngészte, valamint egy kiadványt, ami kifejezetten arról

szól, hogy miként kezeljük, ha a kamasz lányunk szerelmes lesz. Szegény apu, nem elég, hogy lemaradt pár hónappal, de totál

bepánikolt az egésztől. Na, nem mintha lenne miért, de mindegy.

Rajzóra: 5/2 – Vladár már megint lekezelt. 

Dave: 5/5 – írt msn-en, hogy ha kérem, szívesen kölcsönadja A

szökés első évadot. Hurrá! Végre hozzá tudok majd szólni. 

Cortez: 5/5* – rajzon érdeklődött.

Wow. Edina: 5/1 – minden szünetben Cortezéken lóg.

Annyira nevetséges. 

Sulirádió: 5/5 – a stúdiósok ma igazán kitettek magukért, végig

Metallicát játszottak, amitől Máday begőzölt.

Jövő heti versenyek: 5/? – a műveltségi nem izgat

különösebben, de az irodalomtól majrézok. Minden álmom, hogy

jól sikerüljön.