Sz.J.G.-A kezdetek Szept. 18-20

Szeptember 18., csütörtök

Ma rajzon Vladár gyümölcstálat rajzoltatott. Rémes volt. Már

javában mindenki nekiállt, amikor én még csak forgolódtam. Na

ja, a rajz nem az erősségem. Előttem Jacques precízen maga elé tartotta a tollát, és a tanári asztalra kipakolt gyümölcsöket próbálta

lemérni szemmértékkel. Ezután a Marseillaise-t dúdolgatva neki is

fogott a munkának. A mellettem lévő padban Virág a rajzlapjára

teljesen ráborulva  „alkotott”. Hátrafordultam, hogy megnézzem,

hogy állnak a többiek. Cortez (te jó ég, ma fekete kapucnis póló

volt rajta, ami tök jól áll a sötét, összevissza zselézett hajához)

lazán fogta a ceruzáját, és amikor észrevette, hogy hátrafordultam,

mélykék szemével rám nézett. Hű.

– Renáta, van valami problémád? – szólt rám a rajztanár. Ó.

– Semmi – ráztam meg a fejem visszafordulva.

– Akkor talán fogj hozzá a rajzhoz, óra végén leosztályozom.

Hurrá. Ha van valami, ami igazán nem megy, az a rajz. A

maximum, amit képes vagyok lefirkálni, az egy házikó vagy egy

pálcikaember. Úgy tűnik, gimiben ez már kevés. Általánosban még

megszántak. Na jó, összevissza radíroztam a rajzlapot, egy helyen

még ki is szakadt, mert az általam lerajzolt narancs nem is

hasonlított gyümölcsre, plusz később jöttem rá, hogy nincs is

narancs a tálban. Bár tudnám, honnan szedtem. Óra vége előtt öt

perccel egy önként jelentkező (természetesen Kinga) összeszedte a

rajzokat. Amikor hozzám ért, összehúzta a szemöldökét.

– Ez meg mi?

– Gyömölcstál – feleltem automatikusan.

– Mégis milyen? – gúnyolódott.

– Összeturmixolt. Csak vidd ki, oké? – sürgettem, mert nem

volt kedvem az önelégült képét bámulni.

Vladár végignézte a beadott rajzokat, és rögtön le is osztályozta.

Virág, Jacques, Kinga  és Robi rajza volt a legelső, ők azonnal

ötöst kaptak.

– Ezen nincs név, kié? – mutatott fel egy iszonyúan szép,

teljesen élethű rajzot.

– Az enyém – lengette meg Cortez a karját.

A tanár hosszasan nézte a rajzot. Szinte vetekedett Virágéval.

– Sajnálom, hogy idén nem keltette fel az érdeklődésedet, de

jövőre szeretettel várunk a rajzszakkörön – firkantott egy ötöst a

lap aljára. Cortez bólintott, és tovább firkált a füzetébe. A rajzok általánosságban szépen sikerültek, többé-kevésbé hasonlítottak az

asztalra helyezett tálra meg gyümölcsökre.

– Renáta, sajnálom, a legnagyobb jóindulattal…  – fordult

hozzám Vladár. Visszafojtott lélegzettel vártam – kettes.

Na, szép! Az első rossz jegyemet rajzból kaptam. Viszont el

sem tudom mondani, mennyire örültem ennek a  kettesnek!

Felálltam, és mosolyogva kimentem a rajzomért, miközben az

egész osztály döbbenten nézett.

– Muti – nyúlt érte Virág, én pedig fejjel lefelé fordítva adtam

át. A következő pillanatban Virág hisztérikus röhögőrohamot

kapott. Legalább neki tetszett.

Vladár tovább osztogatta a rajzokat és jegyeket, aztán

felszólította Dávidot.

– Felmayer!

– Igen, tanár úr?

– Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel

a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás.

– Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!

Mindenkiből kitört a röhögés. Az első padban, pont a tanári

asztal előtt ülő – egyébként is szótlan – Gábor a nyakát behúzva

lejjebb csúszott. A tanár gondolkodott egy darabig.

– Legközelebb talán ülj arrébb. Ez így most csak hármas. Dávid

a vállát vonogatva kiment a rajzért, visszafelé pedig élvezte a

sikert, mivel a többiek tapssal és röhögéssel díjazták.

– Végül Neményi – szólította fel a tanár. Arnold letette a

könyvét a kezéből, és szemébe lógó tincsei mögül unottan

felnézett. –Megosztanád velünk, hogy az asztalon látható

kifogástalan gyümölcsöket miért félig elrothadva rajzoltad?

– Ennek egyszerű, szimbolikus jellegű oka van – kezdte a

választ Arnold, mire mindenkinek lecsuklott a feje. Ha ő egyszer

belekezd a magyarázatba… – A gyümölcsök most épnek tűnnek,

azonban már a leszedésük pillanatában rothadásra ítéltettek. Ha

rájuk nézek, látom, hogy friss, szép darabok, de tudom, hogy

hamarosan fonnyadtan, megbarnultan és aszalódva zsugorodnak

össze. A rajzommal azt szándékoztam kifejezni, hogy…– Értem – szakította félbe a tanár. – Mellesleg ötös – legyintett.

Arnold kissé sértetten, mivel mély gondolatmenetét

megszakították, újra felemelte a könyvét, és tovább olvasott.

A szünetben szokás szerint az udvarra mentünk. Arnold olvasva

közlekedik, ezért mindenkinek nekimegy, de az az elve, hogy

„nem kerül ki senkit, majd őt kikerülik, ha akarják”, így aztán törte

előttünk az utat, mi meg Virággal követtük. Mellesleg Virág még

mindig a rajzomon szórakozott.

– Miért nem kérted, hogy segítsek?

– Nagyon rajzoltál, nem akartalak zavarni – vontam meg a

vállam.

– De eddig kitűnő tanuló vagy, most meg kaptál egy kettest.

Nem akaszt ki? – nézett rám csodálkozó tekintettel.

– Rajzból? Hidd el, én örülök a kettesnek Csak az átlagomat

sajnálom – vontam meg a vállam.

Duplamatekon imáim meghallgatásra találtak,  nem feleltem.

Andris imái viszont elkallódhattak valahol, mert ő felelt, Gazdag

tanárnő nem kímélte, több mint húsz percig állt a táblánál. 

Délután anyu vacsorát készített, nekem meg eszembe jutott,

hogy még el sem kéredzkedtem az állatkertbe, pedig megígértem

Virágnak. Felültem a konyhapultra, anyu pedig rögtön a kezembe

nyomta a fellapozott szakácskönyvet.

– Diktálnád?

– Persze – feleltem, és egy pillanatra becsuktam, hogy

ellenőrizzem a borítóját. Tudni akartam, kinek köszönhetjük a

„nagyszerű” vacsorákat. Valami angol. Gondolhattam volna.

– Na jó, akkor itt van a darált hús – mutatott anyu egy tálra –, itt

pedig a főtt krumpli – bökött egy másikra. – Mi a következő lépés?

– Hozzáadjuk a tejet – olvastam ki, és a konyhaasztalra

kikészített tejre mutattam.

– Igen, azonnal – bólintott anyu lelkesen, majd megfogta a tejet,

és ráöntötte a darált húsra.

– Ööö…  – ráztam meg a fejem, mintha csak rosszul láttam

volna. – Az a krumplira ment volna.– Jaj, igazad van! Miért nem tudják egy kicsit érthetőbben írni?

– tette csípőre a kezét anyu.

Oké. Most már legalább tudom, hogy mi hibázik a vacsorával.

Úgy általában. Remélve, hogy a vacsorának lőttek, becsuktam a

szakácskönyvet, és rátértem a holnapra.

– Virág apukája elvinne minket az állatkertbe suli után.

Mehetek?

– Kérdezd meg apádat, ha ő elenged, akkor mehetsz – bólintott,

aztán visszafordult a „vacsorához”. – Hogy javítsam ki?

Lemásztam a szekrényről, és átmentem apu dolgozószobájába.

– Apu, holnap Virág apukája elvinne minket az állatkertbe,

mehetek? – kérdeztem. Apu felnézett a számítógépéből. – Anyád

mit mondott?

– Hogy kérdezzem meg tőled. Aztán tovább csinálta a tejes

darált húst – közöltem, mire apu fintorogva rám nézett.

– Persze, menj csak. Hozol nekem perecet?

– Aha – mosolyogtam.

– És olyan kókuszrudat?

– Azt is.

– Ó, és vattacukrot…

– Amit csak tudok – biztosítottam.

Rácsörögtem Virágra, hogy jöjjön fel msn-re. Ez a

gépkorlátozás átka: ahhoz, hogy egyszerre netezzünk, muszáj

előtte megbeszélnünk.

– Jól van, megyek holnap – néztem bele a webkamerába. Virág

ugrált örömében. Ezt onnan tudom, hogy kiugrált a képből, és egy

ideig nem is láttam.

Rajzóra: 5/1 – a tanár nem értékeli az absztrakt művészetet.

Információim Cortezről: 5/2 – erősen hiányosak, de ma

bővültek azzal, hogy nagyon jól rajzol.

Vacsora: 5/1 – nem tudok beszélni róla. Képtelenség. 

Szeptember 19., péntek

Anyut reggel még otthon találtam.

– Milyen idő lesz ma? – kérdeztem azon gondolkozva, hogy mit

vegyek fel.

– Szórványosan előfordulhatnak záporok, főleg keleten, de

nagyrészt napos, meleg idő lesz. Délután a hőmérséklet huszonkét

és huszonöt fok között alakul.

– Köszi – mosolyodtam el. Na igen, simán protekciós vagyok,

ha az időjárásról van szó.

– Reni, kérlek, add meg Virág apukájának a számomat és apád

számát is.

– Nálam lesz a mobilom.

– Tudom, de szeretném, ha Virág apukája el tudna érni. És

kérlek, figyeljetek egymásra, ne veszítsd szem elől Virág

apukáját…

– Anya! – szóltam közbe mosolyogva. – Tudok vigyázni

magamra egy állatkertben!

– Jó persze, csak… – ráncolta a szemöldökét anyu. – Mindegy,

érezd jól magad.

– Oké.

– És vacsorára ugye hazaérsz?

– Persze!

Apu hasonló aggodalommal vette tudomásul, hogy délutánra

van programom. A kocsiban nem győzte hangoztatni.

– És ne menjetek közel a rácsokhoz! Az állatsimogatót is

kerüljétek. Veszélyes.

– Apu – kérleltem sokadszorra valamelyik szülőmet. Őrület,

hogy micsoda problémát csinálnak egy állatkerti délutánból.

– Jó, tudom, ciki, ha ennyiszer elmondom – bólogatott apu.

Még megígértem, hogy nem ugrom a krokodilok elé, nem

simogatom meg az oroszlánt és nem mászom be a farkasokhoz.

Mindezt azzal indokoltam, hogy normális vagyok. Ha ez eddig

nem derült volna ki.A suliban a szokásos pénteki nyüzsgés volt, Máday ig. hely. az

aulában ordibált hol a sulirádió zenéje miatt, ami szerinte

bomlasztja a közösséget (30 Second to Mars), hol rászólt az érkező

diákokra, hogy tegyék el a zenelejátszókat. Föcin a tanár kiosztotta

a dolgozatokat. Ötös lett. Beírtam az ellenőrzőmbe, és hát tényleg

elég bénán mutatott a sok ötös mellett az a rajz kettes. Majd

megpróbálom feltornázni hármasra. Jobbra nem igazán

számíthatok. Irodalmon Cortez szonettelemzésre megkapta a

második egyesét. Ennek csúnya vége lesz, Kardos szemmel

láthatóan bepöccent rá az üresen beadott házidoga után, és

biztosította arról, hogy ha nem kezd tanulni, megvágja. Jaj. Engem

ez sokkal jobban megviselt, mint Cortezt vagy a többieket. Nem

akartam belegondolni, hogy megbukik. Hogy lehet egyáltalán

irodalomból megbukni? Rajzból könnyebb. Szerintem.

Kicsengetéskor Virág apukája a suli előtt várt minket. Amikor

bemutatkoztam, teljesen jól elbeszélgettünk, mondta, hogy

menynyire örül, hogy megismert, meg hogy fontosnak tartja, hogy

jóban legyen Virág barátaival, és hogy sokat hallott rólam. Virág

erre grimaszolt meg a vállát vonogatta. Egyébként Virág szülei tök

normálisak, most, hogy már külön-külön megismertem őket, nem

látom komolyabb okát Virág dühkitöréseinek vagy

hangulatváltozásainak. Viszont az apukájával való kapcsolatából

rögtön levettem, hogy még mindig állatira dühös a válásuk miatt,

és azt a fura türelemjátékot játsszák, miszerint Virág csendesen

duzzog, az apukája pedig próbálja megbékíteni. Na, ebbe a

csodálatos színjátékba kerültem bele, úgyhogy elmentünk az

állatkertbe. Hátraültem a kocsiba, és amíg Virág feltekerte a

hangerőt (üvöltött a Fall Out Boy), az apukája arról beszélt, hogy

ez milyen klassz zene. Persze tudjuk, hogy nem tetszik neki, sőt,

szerintem alig bírta ki, de becsülettel hallgatta. Én meg hátul

gubbasztottam, és az ablakon kibámulva jöttem rá, hogy amióta

elköltöztünk, nemhogy Pesten, de szinte még a II. kerületen kívül

sem voltam.

Az élet számomra megállt a suli és a házunk között, minden

ehhez a két helyhez köt. Ezt nem gondoltam volna.Az állatkert egyébként klassz volt, elég jól szórakoztunk.

Mondjuk, a régi sulimmal évente legalább egyszer mentem, plusz

a szüleimmel is, úgyhogy sok újat nem láttam, de azért jó volt. Egy

csomó diák volt még ott, osztállyal és csak úgy, csoportokban is,

és néhányan rosszallóan néztek ránk. Na persze aztán rájöttünk,

hogy miért. Annyira hozzátartozik a ruházatunkhoz a pólónkon

lévő Szent Johannás kitűző, meg a táskánkon lógó passtartó, hogy

mi már észre se vettük magunkon. Mások viszont igen, és ahogy

az szokás, a magánsulisokat kinézik. Mindegy.

Állatkert után ettünk (késői ebéd vagy korai vacsora) a

Városligetben, és Virág apukája tovább érdeklődött.

– És, Reni, a te kedvenced is a FOB?

– Öhm – mosolyogtam össze Virággal. –, nem igazán. De azért

néha meghallgatom. Ha muszáj – tettem hozzá.

– Na, és te is a rajzszakkört választottad, ahogy Vircsi?

Virág erre a becézésre felkapta a fejét, és szemébe fésült haja

mögül gorombán nézett.

– Nem, nekem a rajz egyáltalán nem megy – feleltem, és ezen

újra összenevettünk Virággal. Az apukája türelmesen mosolygott,

aztán amikor véget ért ez az  „úgyis csak mi tudjuk, hogy min

nevetünk” pillanat, hozzátettem: – Az olvasókörbe járok.

– És bekerült a suliújságba is! Most ír cikket halloweenről –

tette hozzá Virág.

És hogy ez más szájából mennyire jól hangzik! Virág apukája

sokat érdeklődött az újságról meg az olvasókörről is, úgyhogy

egész evés alatt erről beszélgettünk.

Este a szobámban betettem egy DVD-t, és a babzsák fotelemre

huppanva magamhoz húztam a hátizsákom. Kihalásztam belőle a

gumicukrot, és már épp indítottam volna a filmet, amikor apu

bekopogott.

– Mit nézel? – lépett be, tekintetét le sem véve a tévé

képernyőjéről. – Kalózok?

– Dehogy – ráztam meg a fejem.

– Az már ciki? – fordult felém összeráncolt szemöldökkel.

– Nem, csak már unom.– Ó, értem. Akkor ez most…?

– Rocktábor. Virág ajánlotta.

Apu pár pillanatig ácsorgott a tévémet nézve, végül leült a

másik babzsák fotelemre.

– Jaj, majdnem elfelejtettem – hajoltam el a táskámért, aztán

letettem apu mellé, aki egymás után kiszedte belőle az állatkertben

vásárolt dolgokat. Perec, medvecukor, kókuszrúd.

Szerencsénkre nem buktunk le, anyu nem jött rá, hogy késő este

mindenféle cukrot meg édességet eszünk a  Rocktábor  nézése

közben. Egyébként apu meglehetősen sokat kérdezősködött a film

alatt, olyanokat, mint  „kik ezek a kölykök?”, vagy  „miért

énekelnek?”, de a végére összeállt a kép, és megértette. 

Állatkerti délután: 5/4 – bár néha kellemetlen volt,

összességében jól szórakoztunk.

Rocktábor: 5/3 – nem is tudom. Semmi extra, nem értem, mi ez

az őrület körülötte.

Kígyó formájú piros gumicukor: 5/5 – finom.

Kígyó formájú kék gumicukor: 5/1 – nem finom, és tiszta kék

lett a nyelvem tőle. 

Szeptember 20., szombat

Csendes nap. Anyu szerint ez az utolsó igazán nyári hétvége,

úgyhogy egész nap a kertben ücsörögtem. Legalább hétfőn vissza

tudom vinni a könyvet, ugyanis kiolvastam. Virág az apukájával

tölti a hétvégét, a tegnapi állatkert után ma horgászni mentek.

Egyszer délután üzent, hogy teljesen ki van akadva, a hajnal óta

tartó szótlan üldögéléstől, és a víz bámulásától befordult.

Szeptember 21., vasárnap

Reggel elkísértem anyut a meteorológiai intézetbe, aztán kora

délután nekiálltam a maradék leckéimnek. A fizikával negyvenperces küzdelem árán sem sikerült boldogulnom, ezért

lementem anyuhoz, aki azt mondta, bármennyire szeretne,

fizikából egyáltalán nem tud segíteni, viszont szívesen beszél a

ciklonokról és anticiklonokról.  „Ezt később veszem igénybe”

ígérettel apu dolgozószobájába mentem, aki megnézte ugyan a

leckém, de csak a fejét rázta. Visszamentem a szobámba, és

kínomban bekapcsoltam a notebookom. Az msn tömve volt, de

hiába kérdeztem meg Andrist (ő közben autóversenyt játszott),

Zsoltit (ő egyszerűen kiröhögött, amiért vasárnap délután ezzel

foglalkozom) vagy éppen Kingát (ő mondta, hogy már kész van,

de nem segít, különben is lovagolni megy), nem jutottam egyről a

kettőre. A listán Cortez neve mellett ott volt a zöld jelzés, tehát

éppen gépezett, de rá egyszerűen nem mertem ráírni. A

fizikakérdés alibinek tűnne, tuti, hogy nem érdekli, és azonnal

elmondaná a többieknek, hogy ilyen gyenge ürüggyel próbálok

beszélgetést kezdeményezni. Már majdnem kikapcsoltam a gépem,

amikor Arnold bejelentkezett. Azonnal ráírtam.

Reni üzenete: Szia, kész vagy a fizikával?

Arnold üzenete: Ezt gondold át még egyszer.

Reni üzenete: Oké. Akkor máshogy. Segítesz a fizikában?

Arnold üzenete: Igen. Hol akadtál el?

Reni üzenete: Az elején.

Arnold üzenete: A legelején?

Reni üzenete:  Igen, a forgómozgás szögjellemzői. Tippem

sincs, nem igazán értem.

Arnold üzenete: Na jó, akkor várj.

És kilépett. Értetlenül néztem  a képernyőre, vártam, hogy

visszajöjjön, bár őszintén, Arnoldnál nem igazán lehet tudni. Már

arra is gondoltam, hogy meggondolta magát, csak nekem nem

szólt, amikor tíz perc várakozás után anyu bekopogott a szobámba.

– Reni, egy kis osztálytársad keres a fizikalecke miatt.

– Hogy? – fordultam meg csodálkozva.

Anyu megismételte, úgyhogy leszaladtam a lépcsőn. Valóban,

Arnold az ajtónkban állt, és unottan meredt maga elé.– Elhoztam a könyvet is, ha az elején megakadtál, akkor sosem

fogsz tudni továbblépni. Az alapok ismerete a legfontosabb –

magyarázta a tőle megszokott stílusban.

– Nem gondoltam, hogy átjössz. Azt hittem, várjak a neten –

tártam szét a karomat.

– Két utcával lejjebb lakom. Miért tanítanálak az interneten?

Ez igaz. De akkor is meglepett.

– Arnold, milyen kedves tőled, hogy felajánlod a segítséged.

Hol szeretnétek tanulni? – kérdezte anyu.

– Nekem mindegy – vontam meg a vállam, és Arnoldra néztem.

– Én most járok itt először. Honnan kéne tudnom? – nézett

vissza rám. Ez jogos.

Végül a nappaliba mentünk (azért a szobámba nem akartam

hívni, mégiscsak fiú, kicikizne a Johnny Depp-képek és lányos

dolgok miatt), én a fotelbe ültem, Arnold pedig a kanapéra. Amíg

én a gyakorló képleteket elemeztem, nem kerülte el a figyelmét a

könyvespolc.

– Ezek a te könyveid?

– Nem – ráztam meg a fejem. – A szüleimé. Az enyémek a

szobámban vannak.

Anyu körülöttünk sürgölődött, hozott üdítőt meg kis pereceket,

aztán bement apu dolgozószobájába.

– Reninek sikerült megoldani a fizikát? – hallatszott ki a nyitott

ajtón át apu hangja.

– Nem, a nappaliban tanul. Nézd meg.

– Rengeteg dolgom van, majd később – válaszolta apu.

– Jó, csak gondoltam, szeretnéd megismerni a kis barátját,

Arnoldot, aki nagylelkűen átjött segíteni…

Ahhoz képest, hogy apunak  „olyan rengeteg dolga volt”, anyu

kijelentése után tíz másodperccel már mellettem állt, és rosszallóan

nézte a jegyzetelő Arnoldot.

– Szóval te vagy Arnold – közölte  „rettegett” hangsúllyal.

Arnoldot azért nem lehet könnyen zavarba hozni, felállt,

bemutatkozott, illedelmesen megdicsérte a házunkat, és

megjegyezte, hogy a könyvespolcon lévő lexikonsorozat ötödik és hatodik darabja fel van cserélve, és így  teljesen megbontják az

egységet. Apu csodálkozva a polchoz lépett, és a helyükre rakta

őket.

– Elnézést, hogy szóltam, de az érkezésem óta zavart – bólintott

Arnold, amikor végre „rend” lett.

Én mosolyogva jegyzeteltem tovább, apu pedig leült a másik

bőrfotelbe, és felügyelte a tanulásunkat. Másfél óra alatt

végeztünk, Arnold mindent elmagyarázott, volt, amit többször is,

úgyhogy magamtól meg tudtam csinálni a házimat.

– Tényleg nagyon köszi a segítséget – csuktam össze a füzetem.

Arnold csak biccentett, aztán felállt. Vele együtt apu is, aki

látszólag elzsibbadt a hosszas felügyelőpóz után.

– Megmutatod a könyveidet? – kérdezte Arnold.

– Persze – vontam meg a vállam.

Apu szemében egy olyan  „aha” kifejezést fedeztem fel,

úgyhogy természetesen jött velünk. Arnold a szobámban nem

nagyon nézett körül, rögtön a könyvespolcomhoz lépett, és a

kiadványok gerincét leolvasva böngészett, miközben belebelekérdezgetett valamibe, hogy hogy tetszett. Apu mindvégig

maga előtt összekulcsolt karokkal támasztotta az ajtófélfámat.

– Jó, de hiányos – minősítette végül a könyvgyűjteményemet

Arnold, és már meg is fordult. Az ajtó felé lépve megakadt a

szeme az íróasztalom felett lévő tükrön és közelebb lépett.

Azonnal lesápadtam. A fenébe!

Nem a Johnny Depp-kép, nem a rátapasztott emlékeztető cetlik,

de még csak nem is a béna High School Musical matrica volt az

oka. Hanem a manga rajz, amit Virág készített nekem.

– Ez itt…? – fordult vissza hozzám összevont szemöldökkel.

– Igen, az egy képregény – bólintottam iszonyatos

nyomatékokkal hangsúlyozva a mondatot.

Arnold egy pillanatig a szemembe nézett, aztán fújtatott egyet.

– Igen, azért volt olyan ismerős.

Apu a beégésemből és földbesüllyedésemből mit sem vett észre,

továbbra is Arnoldot figyelte. Végül belátta, hogy nem jelent

veszedelmet semmilyen tekintetben, úgyhogy amikor kikísértem a kapuig, már nem jött velünk. De az ablakból nézett, ezt rögtön

láttam, pedig próbált elbújni a függöny mögött. Na mindegy.

– Holnap találkozunk – köszönt el Arnold.

– Várj – szóltam utána. – Az a kép, amit láttál…

– Nem igazán érdekel – vonta meg a vállát.

– Oké, de azért köztünk marad?

– Még ha szóba is állnék a „Cortez-féle” alakokkal, akkor sincs

jogosultságom elmondani, amit láttam, amíg felhatalmazást nem

kapok rá. Én tisztelem a jogokat – közölte komolyan. Én meg

megkönnyebbültem. Komolyan.

Ciki: 5/1 – Arnold előtt totál beégtem.

Fizika házi: 5/3 – tényleg sikerült magamtól megcsinálni, de

nem érdekel, a beégésem mindent visz. 

Gulliver utazásai: 5/5 – igazán tetszett.

A közösségi portálon Cortez végre bejelölt: 5/5* – no comment.

